Ez a 20 legdrágább utca a miskolci ingatlanpiacon: aranyáron mennek itt a lakások
Vármegyéket górcső alá vevő cikksorozatunkban most annak jártunk utána, hogy mennyiért is lehet Miskolcon házat vagy lakást venni.
Vármegyéket górcső alá vevő cikksorozatunkban most annak jártunk utána, hogy mennyiért is lehet Miskolcon házat vagy lakást venni.
Csaknem 70 milliárd forintos beruházást jelentett be a Robert Bosch Power Tool Kft. Magyarországon, amelynek keretében 2024 végéig logisztikai központot hoznak létre, illetve bővítik a kéziszerszám- és akkumulátorgyártást Miskolcon.
Negyvenöt éve épült Miskolc ikonikus, 117 lakásos toronyháza. A város tulajdonában lévő Szentpéteri kapui húszemeletes épületre keres vevőt hirdetésben csaknem két esztendeje a Miskolc Holding Zrt., a jelek szerint sikertelenül.
A lakások általános felújítása mellett, fürdőszobákat és WC-ket alakítottak ki és kicserélték a nyílászárókat is. A felújított ingatlanok egy része társasházi környezetben található, így az érintett osztatlan közös társasházi részek is megújultak
Megszületett az ítélet annak a nőnek az ügyében, akinek a hanyagsága miatt forró vízzel égette össze magát két kisgyermek Miskolcon. Az asszonnyal szemben gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó súlyos testi sértés vétsége,
A megyei főügyészség vádat emelt egy 78 éves miskolci férfi ellen többszörösen minősülő szexuális erőszak bűntette miatt, aki a szomszédos lakásban lakó ötéves kislánnyal fajtalankodott.
A Miskolc Holding Zrt. igazgatósága megtárgyalta és jóváhagyta a Barlangfürdő működtetésével kapcsolatos előterjesztést csütörtökön.
Január 19-én döntenek a Miskolctapolca Barlangfürdő újranyitásáról.
A miskolci távhőcégnek is fizetnie kell, mert kevesebb gázt fogyasztott el, mint amennyit előre lekötött az MVM-nél. Októberre 89,5 millió novemberre 85 millió forint lett a kötbér.
A fürdő októberben egyszer már bezárt a megemelkedett energiaköltségek miatt, de akkor helyi összefogásnak hála újra kinyithattak.
Most azt szedtük egy csokorba, hol ülhetünk fel egy igazi Mikulás vonatra, vagy épp utazhatunk egy nagyon exkluzív, fényárban úszó adventi villamoson vidéken.
A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem együtt indított el egy felmérést, amiben azt szeretnénk megtudni, hogy hogyan érinti a társadalmat az energiaválság.
Teltház van, pénz nincs: a Miskolci Állategészségügyi Telepen mindent megtesznek, hogy elkerüljék az altatást. Az önkormányzat ezért licitet indított, hogy így segítsenek. Cseh László többszörös világbajnok dedikált úszósapkáját lehet megvenni.
Töretlen a népszerűsége a Miskolci Egyetemen a gazdaságtudományi képzéseknek, növekedett a felvettek száma a műszaki karokon és az egészségtudományi karon is - derült ki az egyetem közleményéből.
A Mátra mellett egyebek között már Aggtelekre, Szilvásváradra vagy Tiszafüredre is indul kerékpárszállító busz, de a szolgálatás bővítésnek köszönhetően megyeszékhelyek, így Eger vagy Miskolc is elérhető lesz bringás járattal.
Idén is megünneplik Magyarországon a Csokifagyi Napját: a világnap alkalmából számos budapesti és vidéki cukrászdában, fagyizóban adják féláron június hetedikén a hideg édességet!
Száz európai várost választott ki az Európai Bizottság a Klímasemleges és Okos Városok Misszióban (Climate Neutral and Smart Cities Mission) való részvételre, azzal a céllal, hogy okos megoldások fejlesztésével 2030-ra elérjék a klímasemlegességet.
A kamionosok is megindultak, hogy a kaminstop előtt elérjék úticéljukat.
„Ez egy bankrablás, de nincs nálam semmi!”
A 2021-es és a 2022-es év is számos változást hozott a magyar autópályákon.