Így utaznak az élelmes magyarok nyáron a tengerpartra: megéri időben foglalni
Az éjszakai vonatokon az utasok a 4-6 ágyas fekvőhelyes kocsikat, vagy az 1-3 ágyas hálókocsikat is választhatják.
Az éjszakai vonatokon az utasok a 4-6 ágyas fekvőhelyes kocsikat, vagy az 1-3 ágyas hálókocsikat is választhatják.
A Volánbusznál is megszületett a bérmegállapodás, amely három év alatt átlagosan legalább 28,4 százalékos alapbéremelést garantál a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalóinak.
Kedden három évre szóló bérmegállapodás született a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalóit tömörítő szakszervezetekkel.
A hároméves bérmegállapodás összességében átlagosan legalább 28,4 százalékos alapbér-emelést határoz meg a vasutas és HÉV munkavállalók számára.
A MÁV hálózatán januárban eddig kétszer annyi baleset történt vasúti átjárókban, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A Balesetek oka jellemzően figyelmetlenség.
A satatisztikába csak a 6 percen túli kését vezetik fel, azaz az 5 perc 59 másodperccel később érkező vonat még pontosnak számít.
A folyamatban lévő bértárgyalások ellenére ismét kétnapos sztrájkot szervez a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet
A MÁV Zrt. a jelenlegi struktúra szerint több részegységből áll.
A jelenlegi budapesti agglomerációs közlekedési modellnek március 1-jén, az új tarifarendszer bevezetésével biztosan vége – írta reakciójában az Építési és Közlekedési Minisztérium.
A Volánbusz és a MÁV-HÉV módosította az ideiglenes megállapodást, így az agglomerációs szerződés nem szűnik meg automatikusan március 1-el.
Újabb trükkel próbálnak adatot lopni a csalók: most a MÁV-Volán-csoport és a MÁV-START oldalai nevében hirdetnek akciókat.
Évente több tízezer büntetést szabnak ki a szabályszegő utasokra a MÁV-Volán járatain. Tavaly 148 millió forintnyi büntetést szedtek be.
Nincs haszna a MÁV-Volánnak a Budapest-bérlet felmondásával, az agglomerációs modell megszüntetésén pedig egyenesen veszítenének - írta a MÁV Lázár Jánosnak.
Három év alatt legalább 25%-os, ezen belül 2024-ben legalább havi 70 ezer forintos egységes béremelés
A lopásokból, rongálásokból 2023-ban 28 millió forint kár keletkezett a MÁV-nál, ezek miatt 5500 vonat késett, összesen 40 ezer percet.
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) fontos családbarát intézkedésnek tekinti az új tömegközlekedési tarifarendszer bevezetését.
A mostani 65 kedvezményből csak 22 darabot tartanak meg a MÁV-nál és a Volánbusznál Lázár János bejelentése szerint.
Az érintett szakaszokon pótlóbuszokkal való közlekedésre lehet számítani.
Többnyire telefont, pénztárcát, bankkártyát és iratokat, táskát, bőröndöt, könyvet, sapkát, sálat, szemüveget, esernyőt és ékszert felejtenek az utasok.
A napokban röppent fel a hír, hogy március 1-jével már nem lesznek érvényesek a BKK bérletei a HÉV-eken, Volánbuszokon és a vonatokon Budapest területén belük.