A 2022-ben újjáépült erdei szálláshely egész évben nyitva tart, és akár 40 vendéget is fogadhat.
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) fontos családbarát intézkedésnek tekinti az új tömegközlekedési tarifarendszer bevezetését, amelynek köszönhetően március elsejétől ingyenes lesz a három vagy több gyereket nevelőknek a közlekedés a MÁV és a Volán járatain az országban.
A több tízezer forint megtakarítása mellett, megszűnik az utazáshoz kapcsolódó adminisztráció is, mivel a jövőben nem kell sorban állni a jegyekért. További előny, hogy azokat az utakat is vállalhatják már a családok, amelyeket eddig az anyagi vonatkozások és más kényelmetlenségek miatt nem tudtak.
A közleményben felhívták a figyelmet arra is, hogy a 14 év alatti gyermekek utazásának ingyenessé tétele nem korlátozódik a nagycsaládosokra, az minden családra vonatkozik, minden gyermeket nevelő szülőt érint, így az iskoláztatással járó költségek minden családnál ezzel a tétellel is csökkennek.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







