Aljas módszerrel lopta a benzint ez a magyar sofőr: több év börtön várhat rá
A tankolással való trükközés nem a benzinárstoppal kezdődött el: egy férfi összesen 10 szer tankolt lopott rendszámmal 2020 és 2021 között, majd hajtott el fizetés nélkül.
A tankolással való trükközés nem a benzinárstoppal kezdődött el: egy férfi összesen 10 szer tankolt lopott rendszámmal 2020 és 2021 között, majd hajtott el fizetés nélkül.
Néhány hónap alatt duplájára emelkedett a nagyobb lopások értéke, mondják az egyik nagy áruházláncnál.
A három férfit és női társukat nagyobb értékre, folytatólagosan, bűnszövetségben és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt állítják bíróság elé.
Másodfokon is ítéletet hirdettek Galambos Lajos víz-, gáz- és áramlopási ügyében.
Döbbenetes adatok láttak napvilágot: van olyan áruházlánc, ahol a duplájára nőtt a bolti lopások száma. Kisboltokból több mint 23 százalékkal többen, míg dohányboltokból több, mint 45 százalékkal többen loptak a tavalyi év azonos időszakához képest.
Nyugaton is megszokott, hogy a drágább termékekre már csipogót tesznek, de Magyarországon is komoly gond a bolti lopások megemelkedett száma.
A csoportmérkőzésekkel már javában zajlik a labdarúgó-világbajnokság, amely kapcsán a kiberbűnözők számos, rafinált online csalási módszerrel próbálkoznak.
A karácsonyi vásárokon, a bevásárlóközpontokban ilyenkor, ünnepek előtt megszaporodnak a szélhámosok.
Három férfit tartóztatott le a rendőrség, akik több mint 20 köbméter fát loptak el, majd értékesítettek a közelmúltban.
300 ezer forintját és minden iratát ellopták a Strand Fesztiválon az X-Faktor felfedezettjének, Manuelnek.
Saját kertedben vagy telkeden készülsz fakivágásra, így szeretnéd megoldani a tűzifa-hiányt? Nem biztos, hogy jó ötlet! Milyen fát szabad kivágni, milyen jogszabályok vonatkoznak magánszemélyekre? A HelloVidék ennek járt utána.
Lajcsi állítja, hogy tízmillióval rövidítette meg MC Hawer.
Az elkövetők lenyomták a drótkerítést, majd a furgon rakterébe pakoltak 39, összekötözött fenyőfát. A fákat ezután Ausztriában értékesítették, a pénzt pedig elosztották.
Túl sokan osztották meg a róla készült fotót az interneten, ezért visszavitte a lopott széfeket a tolvaj.
A fűvészkert egyik ritkaságát lopták el. A növény ráadásul valószínűleg túl sem fogja élni a brutális behatást.
A nyári rendezvények és a turistaszezon idején a lopások aránya is nő: a zsebesek előszeretettel használják ki a zsúfolt helyszíneket.
Kezelés közben észrevétlenül kikapcsolta és ellopta a sértettek nyakláncait a masszőr.
Áramlopás miatt elítélték Kozsót, kétmillió forint büntetést kell fizetnie.
Az ügyféltérből vette észre, hogy kocsija ajtaját valaki kinyitja, kiveszi táskáját, majd beugrik egy másik jármű hátsó ülésére.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a társhatóságokkal együttműködve komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartott szombat éjszaka több belvárosi szórakozóhelyen és azok környékén.