Durva betegséghullámot hagy itt a Covid: ezt még 6-12 hónap után is nyögni fogjuk
A vész sokáig velünk marad.
A vész sokáig velünk marad.
Számos családot, pedagógust elutasítottak a szolgáltatók saját belső szabályaikra hivatkozva.
Az antitest szint betegenként rendkívül eltérő lehet.
Ezek a magyarok következnek az oltási sorrendben.
Ingyenessé teszi covid-vakcina várólistáját a Nemzetközi Oltóközpont.
A MOK szerint nagy a baj Magyarországon.
A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk.
A legtöbb vizsgált település eredménye stagnál.
Már a háziorvosok is felírhatják.
Azt mondják ez a legjobb.
Sőt, aki tervezi, az is.
A koronavírus járvány tavaly márciusi megérkezése a rendezvények, konferenciák számát azonnal lenullázta. A fő tevékenységként rendezvényszervezéssel foglalkozó társas vállalkozások egyik napról a másikra árbevétel nélkül maradtak. Az elmúlt 12 hónap azt mutatja, hogy bár kevesen dobták be a törölközőt, de jelentős leépítéseket voltak kénytelenek megvalósítani.
Nyárig az oltható lakosság kétharmada, mintegy ötmillió ember kaphatja meg legalább az első vakcinát.
Nem látni még a végét.
Borzasztó számok a Covid nyomában.
De nem ám.
Az sem kizárt, hogy egy magyar vírusmutáns is kialakul.
Újabb teszteredmények jöttek ki.
Az idősek ismét levelet fognak kapni.