Sorra szedi áldozatait a magyar otthonok néma gyilkosa: nagyobb a veszély, mint valaha
2021-ben már majdnem 900 alkalommal riasztották a tűzoltókat a szén-monoxid miatt, 18 magyar pedig belehalt a mérgezésbe.
2021-ben már majdnem 900 alkalommal riasztották a tűzoltókat a szén-monoxid miatt, 18 magyar pedig belehalt a mérgezésbe.
Ne ijedjen meg a szirénáktól, csak tesztelés zajlik több megyében is. Nem csak a fővárosban, de vidéken is felszólal a sziréna a hétfői nap folyamán.
A fűtési szezon indulásával minden évben megnövekedik a szén-monoxid mérgezések száma.
Most annak jártunk utána, milyen változások történtek a kéménysepréssel kapcsolatban, illetve mennyibe kerül az ellenőrzés, ha nem vagyunk jelen azokon a napokon, mikor az ingyenes vizsgálatok zajlanak.
Robbanás történt a kiskörei vízerőműben hétfő délután fél 3 körül. Az eddigi hírek szerint legalább 8 sérültje van a detonációnak.
Öt autó gyulladt ki egy XXIII. kerületi szupermarketnél, a kocsik mellett egy bevásárlókocsi-tároló is lángra kapott.
Augusztus 20. nemzeti ünnepünk, de az önfeledt szórakozást és pihenést az országban több helyen beárnyékolta számos közlekedési baleset. Ilyen sötét péntekünk már régen volt, ami a halálos tragédiák számát illeti.
A tűzoltók nemcsak a tűzijáték biztonságos lebonyolítását felügyelik, hanem ellenőrzik is a pirotechnikai termékek telepítését és a menekülési lehetőségeket.
A tűzijáték idejére a Duna két partján a nézők biztonságáért mentőegységek lesznek, helyzetüket pedig egy erre a célra készített digitális térképen bárki pillanatok alatt megkeresheti.
Erős szél kíséri az átvonuló hidegfrontot az ország nagy részén. A Balatonon vitorlázók kerültek bajba, több helyen pedig fákat csavart ki a szél.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint délutántól ismét országszerte várhatók heves zivatarok.
Folytatódik a szúnyoggyérítés a Duna mentén - közölte a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn.
Több mint ezerháromszáz helyre riasztották a tűzoltókat a viharos időjárás miatt. 140 településen részleges vagy teljes áramkimaradások voltak.
Összesen 225 településen és hét budapesti kerület belterületén, összesen 42 ezer hektáron permetezik este és éjszaka a vérszívókat.
A legtöbben a fűtési szezonhoz kötik a szén-monoxid-mérgezés veszélyét, ám ez óriási tévedés. Június 1-je óta 178 esethez riasztották a tűzoltókat, négyen haltak meg mérgezésben.
Az elmúlt hét változékony időjárása nehezítette a szúnyogok elleni védekezést. A következő napokban összesen 125 településen és hat budapesti kerületben lépnek fel a vérszívók ellen.
A pénteki vihar miatt eddig összesen 281 esetben volt szükség a tűzoltók munkájára.
A héten 14 megye 276 településén, 76 ezer hektárnyi területen folytatódik a szúnyoggyérítés - közölte a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A nagy hőségben megemelkedhet a szén-monoxid miatti riasztások száma. Ezért fontos még nyáron is szén-monoxid-érzékelőt működtetni ott, ahol nyílt égésterű vízmelegítőt használnak.
Több mint 500 településen irtják idén a szúnyogokat. A felhasznált készítmény a kijuttatott mennyiségben emberekre, melegvérű állatokra, növényekre ártalmatlan.