10-ből 1 magyart teljesen kikészített a pandémia: bezzeg a hollandokat, svédeket, észteket
A szlovéneknél csak a portugálok (21%) és görögök (24%) érezték nagyobb tehernek a korlátozó intézkedéseket, ehhez képest a magyarok még egész jól bírták.
A szlovéneknél csak a portugálok (21%) és görögök (24%) érezték nagyobb tehernek a korlátozó intézkedéseket, ehhez képest a magyarok még egész jól bírták.
Az új lízingszerződések száma meghaladta a 20 ezret, ami lényegében stagnálást jelent az egy évvel korábbi szinthez képest.
Nehéz lesz a visszatérés az irodába, indulhat az alkudozás a főnökkel. Hétfőtől ugyanis a kormány már nem ajánlja az otthoni munkavégzést a cégeknél és a közigazgatásban sem.
1541 az új fertőzöttek száma, az aktív fertőzöttek száma pedig 206 949 főre csökkent.
Hétfőtől már nem kell törekednie a magyar munkáltatóknak arra, hogy a dolgozók otthonról végezhessék munkájukat - hiszen 10-étől már a középiskolák is újraindulnak.
A megállapodás még ezen a héten életbe fog lépni - ígéri a miniszter.
1680 az új koronavírus-fertőzött regisztráltak újonnan, elhunyt 124 beteg Magyarországon.
A több mint egy éve tartó koronavírus járvány által okozott bizonytalanság megváltoztatta a magyarok munkáról való gondolkodását.
Több rendezvény szervezői is úgy döntöttek már, hogy megtartják a fesztiválokat.
Az országos tisztifőorvos arról beszélt, napról napra javulnak a járványügyi adatok, az ország a pandémia harmadik hullámának leszállóágában van, de továbbra is fontos az óvatosság.
Idén januártól áprilisig 40 727 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami 10 százalékos visszaesést jelent tavaly ilyenkorhoz képest.
Az orvosok és az ápolók ki fognak tartani addig, amíg a körülmények lehetővé teszik, hogy szabadságra menjenek.
Április elejéig a járvány okozta többlethalálozás megközelítette a 16 ezret.
A koronavírus átmenetileg megakasztotta a növekedést, de már elindult a munkaerőpiaci visszarendeződés.
Minden negyedik pályaváltónak megszűnt a munkahelye, és az eredeti szakmájában nem talált állást.
A több mint egy éve világszerte százmilliók mindennapjait jelentő otthoni munkavégzésnek egyszerre érzik az előnyeit és hátrányait is a hazai dolgozók.
Élénkülés jöhet, főként a tranzakciók száma emelkedhet, jelentősebb, rendkívüli drágulásra azonban országos szinten nem lehet számítani.
Szombaton hívják második körre a pedagógusokat, javulnak a szennyvízadatok - tájékoztatott az operatív törzs.
Bár az oltási adatok kedvezőek, még mindig vannak olyan idős, beteg emberek, akik nem vették fel az oltást, pedig ez nagyon fontos lenne.
Mától időpontfoglalás nélkül lehet védettésgi kártyával kapcsolatos ügyeket intézni a kormányablakokban.