Így lehet belőled főnök egy multinál: a magas fizetéshez ez erősen ajánlott
A jog (nem) állhat a dolgozók útjába!
A jog (nem) állhat a dolgozók útjába!
"Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a technológia fejlődése drasztikusan alakítja át a munkaerőpiacot (...) ma egyre nehezebb jó szakembert találni Magyarországon" - osztotta megg tapasztalatait Friedl Zsuzsanna. A Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettesével a HR területét érintő új kihívásokról - köztük az új típusú készségek behozataláról; a meglévő állomány átképezhetőségéről; illetve generációk közötti ellentétekről, és azok feloldásáról - beszélgettünk.
Egyetlen iparágban, így a munkaerő-toborzás területén sincs hiány az újabb és újabb technológiákból. A HR-esek elképesztő eszköztárral rendelkeznek, amely megoldásokra álláskeresőként is fel kell készülni, legalábbis, ha meg akarunk csípni egy igazán jó pozíciót. Mutatjuk a legújabb csodafegyvereket, és azt is, mit gondolnak a munkaerő-toborzásra szakosodott hazai cégek vezetői arról, hol is tart ma az ágazat Magyarországon.
Reakcióként a közegészségügy állapotára, ma egyre inkább felértékelődik a "company care" fogalomköre Magyarországon. Ezt szem előtt tartva kérdeztük az elmúlt hónapokban az ismertebb piaci szakértőket a vállalati felelősségvállalás fontosságáról; illetve arra is kíváncsiak voltunk, mit tesznek a dolgozók egészségének megőrzéséért, illetve fejlesztéséért a nagyobb hazai munkáltatók.
Reakcióként a közegészségügy állapotára, ma egyre inkább felértékelődik a "company care" fogalomköre Magyarországon. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy a 2018-as év is számos új trendet hozott a vállalati egészség területén. Az alábbiakban szakértők bevonásával mutatjuk, melyek ma a legújabb irányzatok az egyre gyorsabban változó munkahelyi wellness-iparágban.
"Van üzletünk, ahol 8 alkalmazott dolgozik, és van, ahol 140. (...) Ezek más és más felelősségi szintekkel járnak az ott dolgozóknak, és ennek tükröződnie kell valamilyen szinten a jövedelmekben is" - árulta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Szijjné Kállai Ildikó arra a kérdésre, hogy a SPAR miért nem vesz részt a kereskedelmi szektorban tapasztalható bérfejlesztési licitháborúban. A SPAR nemrég kinevezett Személyzetfejlesztési és HR-vezetőjével a kiskereskedelemben (is) fennálló általános munkaerőhiányról; a cégcsoportnál alkalmazott toborzási és beillesztési praktikákról; illetve arról beszélgettünk, hogy kell-e félnie az eladóknak attól, hogy az önkiszolgáló kasszák előbb-utóbb elveszik a munkájukat.
A kérdés csak az, megérett-e már a magyar munkaerőpiac erre a lépésre?
Elsőre talán meglepő információ lehet, pedig a legismertebb világmárkákat is elérte a munkaerőhiány. Az egyetlen különbség, hogy a Google, az Adidas, az SAP, az AXA, vagy épp az Accenture HR vezetői nem siránkoznak, hanem aktívan dolgoznak a megoldáson, azaz Employer Branding stratégiát dolgoznak ki, amelyet aztán hatékonyan működtetnek.
Nincs tovább, lejárt a határidő! Ma éjfélig még mentheted a pénzedet.
Okleveles önéletrajz-szakértő árulta el a titkot.
Mutatjuk, miért van erre szükség.
Egyre többször felmerülő kérdés Magyarországon az otthonról történő munkavégzés lehetősége. Ez azonban sokszor, sokkal bonyolultabb ügy, mint az első ránézésre tűnik: Hogyan lehet például pszihológiailag rendbe tenni azt, hogy az eddig megszokott szociális környezetből egyszercsak kiszakítják a dolgozókat; milyen törvényi szabályozása van a távmunkának; milyen - akár halálos - veszélyek leselkednek azokra a munkavállalókra, akik otthon maradnak? Ezekre, és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ Urgyán Csabával, az Explosive Consulting vállalati tanácsadójával.
A személyi alapbére mindenkinek a személyes információja. Én azt gondolom, hogy jobb csak annak tudni, akire tartozik - vallja Varjasi Gábor. A Magyar Posta Zrt. humánerőforrás főigazgatójával többek között, a bértranszparencia mellett, a postai fizetések versenyképességéről, a vállalatot érintő fluktuációról, illetve arról beszélgettünk, hogy mivel lehet meggyőzni a fiatalabb generációkat, hogy a Postánál építsenek karriert.
Az órabér konkrét megjelölésével keres XI. kerületi, illetve XIX. kerületi boltjába eladókat, kasszásokat a Reál Élelmiszer. A publikált kereseti adatok alapján megállapítható, hogy a lánc mindkét ajánlata bőven elmarad az élmezőnyben lévő versenytársaknál elérhető átlagfizetésektől.
Az utóbbi időben több cég is elvitte egyes termelési egységeit Magyarországról, emellett már a tervezett bővítések egy része is elmaradt a munkaerőhiány miatt.
Egyre több cég ad fel álláshirdetés a pozícióhoz tartozó bér konkrét megjelölésével. Heti gyűjtésünkben a benzinkutak, autómosók, és autókozmetikák világába kalauzoljuk el az elérhető fizetésekre kíváncsi olvasóinkat.
Buktad az érettségit? Csak semmi pánik!
Ezek voltak a 18. hét legfontosabb, legérdekesebb, és legolvasottabb hírei Magyarország vezető plakossági pénzügyi híportálján, azaz a Pénzcentrumon.
Mutatjuk, hogyan küzdhető le a vizsgadrukk.
Mások a mai fiatal vezetők, mint a rendszerváltás után gyors karriert befutott szerencsés generáció képviselői? Mi a gyors karrier titka a mai világban? Számít a szülői háttér, a neveltetés, az iskolai eredmények? Mennyiben motiválja a vezetőket a pénz, a hatalom, a szeretet és az alkotás? Hogyan boldogulnak a még mindig férfivilág üzletben a női felsővezetők? Dr. Bokor Attila, címzetes egyetemi docens, és Kun Andrea, az Ascon Consulting tanácsadója az elmúlt két évben komoly kutatói munkát végeztek, hogy feltárják a "köztes generáció", azaz a sikeres, 1976-1986 között született felsővezetők és vállalkozók karrierútjait.