Igazi magyar sikertörténet: az egész megyét letarolja ez a kis cég
A tanári bér nem volt elég.
A tanári bér nem volt elég.
A mézeskalács mára a karácsonyi ünnepkör jelképes és emblematikus süteményévé avanzsált, így némiképp szokatlan lehet a gondolat, hogy valaki egy egész vállalkozást építene a fahéjas finomságokra.
A tragédia pontos okáról a boncolás pontos választ fog adni.
Ahhoz, hogy rendbe hozd a pénzügyeidet az ősszel, összeszedtünk 5 egyszerű lépést, amit könnyedén be tudsz tartani ahhoz, hogy ne jelentsenek gondot a nagyobb kiadások!
Az emberiség meglepően kevés összetevőből készíti el a rendszeresen fogyasztott ételeit. Szakértők szerint fajunk tápanyagbevitelének 75 százaléka csupán 12 mezőgazdasági terményből és öt állatfajtából áll össze, noha több mint 20 000-féle, emberi fogyasztásra alkalmas növényfajtát ismerünk.
Nem csak ebben az üzemben kezdődnek meg az elbocsátások.
112 kilométer/órás szél csapott le Szegedre, a színház tetejét is leszakította. A hirtelen jött vihar során faágak zuhantak az autókra, emberekre, a jogi kar épületénél fa dőlt a sínekre.
Arra voltunk kíváncsiak, hogy mely megyék és települések iránt van a legnagyobb érdeklődés a falusi csok szempontjából. Hogy kiderítsük, mely területek a legvonzóbbak az olvasók számára, megnéztük a HelloVidék statisztikáit. Érdekes eredményeket kaptunk!
Hatalmas vihar csapott le Szegedre! Az előszele több épület tetejében is kárt tett, az SZTK ÁJK épületének tetőszerkezetéből konkrétan letépett egy darabot. Vérző fejű emberek vannak az utcákon!
Allergia, fáradékonyság, megfázás - az ősz kezdetén valamennyivel szembesülünk, hiszen a szervezetünknek időbe telik átállni a hűvösebb, csapadékosabb időjárásra. Éppen ezért, mutatjuk a legjobb immunerősítő módszereket.
Szeptemberben már javában keresgélnek azok, akik fával fűtenek. Utánajártunk, mennyibe kerül most országszerte a tűzifa. Itt vannak a részletek.
Az avokádó igen kedvelt gyümölcs, de legpozitívabb hatásairól általában keveset tudunk, pedig ez a legjobb öregedés elleni étel, és még bőrápoló arcmaszk is készíthető belőle!
Barnás foltokat látsz? Ez az!
Az ősz egyik legkedveltebb terménye a dió. Akinek van fája, már most láthatja, hogy egészséges-e a dió zöld burka, vagy sem. Mutatjuk, milyen betegségek támadhatják meg a diófánkat, és hogyan védekezzünk ellenük!
A HelloVidék összegyűjtött 10 kihagyhatatlan helyet, amit mindenképp látnod kell Jász-Nagykun-Szolnok megyében!
Hamarosan kezdődik a németországi Drebkauban a XVIII. Kettesfogathajtó Világbajnokság, ahol a magyarok címvédőként egyéniben és csapatban is megmérettetik magukat. A HelloVidék a szeptember 11-15. között rendezett világbajnokságról és a felkészülési időszakról beszélgetett a csapat menedzserével, Szilágyi Zsolttal és az egyik világbajnok versenyzővel, Ifj. Dobrovitz Józseffel.
Egy új tanulmány szerint a bio alma nagy előnye, hogy több hasznos baktériumot tartalmaz, mint a hagyományos úton termesztett alma.
A különleges kirándulások során az érdeklődök nemcsak a gímszarvasok nászával, hanem az éjszakai erdő életével is megismerkedhetnek.
Ezen a nyáron már ötödik alkalommal versengtek a hazai fürdők egymással. Az Év Fürdője közönségszavazáson 2019-ben is három kategóriában kerestek győztest. Az idei győztesek: egy nagy visszatérő, egy építészeti különlegesség és egy nagyváros legkisebb fürdője.
Háromszázhúsz millió forintos beruházás eredményeként Győrszentivánon elkészült a Kálmán Imre gyalogos felüljáró. A látványos hidat ünnepélyes avatóval átadták a forgalomnak.