Messziről kerüld el hétvégén ezt a környéket: óriási lezárásra lehet számítani Budapesten
A Kacsóh Pongrác úti felüljárón zajló dilatációjavítás miatt november 5-én vasárnap 8 és 18 óra között le lesz zárva a környék.
A Kacsóh Pongrác úti felüljárón zajló dilatációjavítás miatt november 5-én vasárnap 8 és 18 óra között le lesz zárva a környék.
November 2-ától indul a Nyugati téren és a Jászai Mari téren a Szent István körúti kerékpársáv kialakítása.
Majka volt a legutóbbi vendége Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorának. A zenész több fontos témában is kifejtette véleményét.
Szombaton a Rákóczi híd mosásával zárul a főváros hídjainak őszi nagytakarítása – közölte az FKF Köztisztasági Divíziója.
Nem először parkol Kern András tilosban a kedvenc péksége előtt. A színművész most a Margit híd budai hídfőjénél parkolt fel a járdára.
Szerda éjjel a Lánchíd, míg egy nappal később a Váralagút tisztul meg – közölte a Budapesti Közművek.
Szinte lehetetlen lesz a Kacsóh Pongrác úti felüljárón közlekedni, ott ugyanis szeptember 30-i kezdéssel három egymást követő hétvégén is felújítási munkálatok zajlanak majd.
FKF Köztisztasági Divízió munkatársai 2023. szeptember 23-án, szombaton 06:30-tól 13:30-ig a Margit hidat tisztítják meg környezetkímélő technológiával,
Törölték a feladatok közül a Dél-Budai Centrum megközelíthetőségének fejlesztését is.
2024-től fizetőssé tehetik az M0-s Duna-hídjait is. Az Építési és Közlekedési Minisztérium azt közölte, az arra közlekedők megyei matricával jövőre is használhatják a hidakat.
A minden eddiginél komplexebb tűzijáték alatt bengáli tüzek borítják be a Dunát, miközben a nemzeti történelem jelentős eseményeit élhetik át a látogatók.
Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2023. augusztus 12. és augusztus 23. között Budapesten.
A hónap legfontosabb újdonsága A híd, a magyar HBO első saját gyártású reality sorozata, amely augusztus 11-én, három epizóddal indul.
A közel 30 kilométeres, négysávos út épült meg az elmúlt hónapokban, ami mellett négy külön szintű csomópont, valamint egy Kraszna-folyó feletti híd is elkészült.
Sportrendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a II., V., XII. és XIII. kerületekben.
Az egyik esetben két székelyföldi kistérség, Erdővidék és Sepsiszék közötti közúti kapcsolatot is biztosító hidat vitte el az áradás a Kovászna megyei Nagyajtán.
Csütörtök éjszaka újra fénybe borult a Lánchíd, miután a kivitelező A-Híd Zrt. szakemberei elvégezték a díszvilágítás üzempróbáját.
A szállodahajók többnyire továbbra is pont ott fordulnak meg a Dunán, ahol pár éve a Hableány-tragédia történt.
Pontszerű harmadfokú készültséget rendeltek el a Fehér-Körösön, mert megrongálódott a román oldalon a gyulavarsándi híd, a gerendái a folyóba hullottak és elindultak Magyarország felé.
Korábban már megrongálták a gerendák a duzzasztóművet, így most ismét komoly készültségben vannak a város szakemberei.