Ez a gombafaj robbanthatja ki az újabb világjárványt? Ezt kell tudni a rettegett zombikórról
Az új sikersorozatban a zombiapokalipszisért egy gombafaj felelős, amely megfertőzve az embert átveszi az irányítást a test felett.
Az új sikersorozatban a zombiapokalipszisért egy gombafaj felelős, amely megfertőzve az embert átveszi az irányítást a test felett.
Akárcsak az embereknél, a betegségek zömét az állatoknál is a nem megfelelő étrendre és a mozgáshiányra lehet visszavezetni. Mit tehetünk, hogy megelőzzük a bajt vagy kezeljük, ha már kialakult?
A takarékosabb fűtés miatt a most kezdődő télen előreláthatólag többen találkoznak majd otthonukban a penészgombákkal.
A különböző blokkok lehetővé teszik azt, hogy otthoni körülmények között termeszthessünk gombákat. Hogyan és mennyiért tehetjük meg ezt? Ennek jártunk most utána.
Az első fagyokkal véget ér az idei parlagfűpollen-szezon, ezt az időszakot ebben az évben átlagos pollenterhelés jellemezte - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
Októberben kezdődik a légyölő galóca szezonja és több más mérgesgombával is találkozni még a magyar erdőkben.
A WHO felhívta a figyelmet 19 olyan gombafajra, amely fenyegetést jelenthet a közegészségügyre.
Amit az erdőben találnak az nem tulajdona senkinek és szabadon hazavihető, ez korántsem így van.
Budapesten volt olyan piac, ahol ínséges időszakban már 15-20 ezer forintért árulták a vargánya kilóját.
Igazi gombakülönlegesség Magyarországon a téli szarvasgomba, melynek kilós ára kb. 70 ezer forint, szedésének kezdete októberre esik.
A szakértők szerint akár komoly betegséget okozó kórokozók is megtelepedhetnek az alumínium dobozokon.
A szerencsésebb gombászók most tényleg kosárszámra gyűjthetik be a zalai és vasi erdőkben a vargányát, kint a mezőkön pedig a szegfűgombát. Körbenéztünk, a hazai piacokon mennyiért kínálják most a magyar erdők vadon termő kincseit.
A téli hónapokban folyamatosan csökken a szervezet D-vitamin-szintje. Cikkünkben most annak jártunk utána, miért ilyen fontos szervezetünk számára a D-vitamin, illetve milyen ételekben, alapanyagokban találjuk meg.
A magyar táj jellegzetes ízvilágot adó mikroklímájának előnyei a hazai gomba ízében is megjelenik. Igazi gombanagyhatalom lehetnénk, de ezeket az előnyöket itthon egyelőre nem használjuk ki.
A Szupermenta program októberi tesztjében összesen 13 tálcás gombát vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Bődületesen kilőttek az erdei gombák árai az elmúlt években Magyarországon.
Bár a magyarok rengeteget költenek otthoni kávézásra, rengetegen nem számolnak azzal, hogy a kávéfőző tele lehet baktériumokkal, penészgombákkal és vízkőlerakódásokkal.
Ha a megfelelő élelmiszereket fogyasztjuk, nagy mértékben csökkenthet a gyulladás a szervezetünkben, így elkerülhetünk számos súlyos betegséget. Melyek ezek a hétköznapi alapanyagok? Mutatjuk!
Tejfölös gombapörkölt recept: hogyan keszul a gombapörkölt, a gombapörkölt hány napig jó? A gomba pörkölt nem csak finom, de gyors is, tanuld meg, hogy készül a gombapörkölt!
Tejszínes gombamártás steakhez: erdei gombamártás steakhez, tejszínes gombamártás köretnek húsokhoz. Az erdei gombamártás steakhez lehengerlő vendégváró fogás lesz!