Egyre több az elhízott fiatal Magyarországon: komoly bajuk lehet belőle, nehéz ezt helyrehozni
Nem sikerült lefogyni a karanténtúlsúlyt: a felnőtt lakosság több mint kétharmada túlsúlyos.
Nem sikerült lefogyni a karanténtúlsúlyt: a felnőtt lakosság több mint kétharmada túlsúlyos.
Míg korábban azzal foglalkoztunk, hogy mennyibe kerül az életmódváltás segítséggel, most a magánakciókat vesszük górcső alá.
Sokan érzik úgy, hogy a január a tökéletes időpont arra, hogy elkezdjék az életmódváltást. Rengetegen iratkoznak be a konditermekbe, kezdenek divatos diétába.
Év elején sokan kezdenek diétázni, a léböjt is népszerű. Szabó Adrienn, a Funky Forest dietetikusa eddig talán soha nem látott összefüggésekre és tényekre világít rá a témával kapcsolatban.
Az elmúlt tizenkét hónap népmozgalmi folyamatait tekintve, azaz 2020. december és 2021. november között a születések száma 0,2%-kal csökkent, a halálozásoké 15, a házasságkötéseké 6,0%-kal több volt az egy évvel korábbinál
Októberben 8289 gyermek született, és 11 252 fő vesztette életét
Az előzetes adatok szerint 2021 szeptemberében 8600 gyermek született, és 10 024-en haltak meg.
Az előzetes adatok szerint 2021 augusztusában 8178 gyermek született, és 9678-an haltak meg.
2020. július és 2021. június között a születések száma 0,5, a halálozásoké 24, a házasságkötéseké 6,1%-kal több volt az egy évvel korábbinál.
Az előzetes adatok szerint 2021 májusában 7057 gyermek született, és 10 344-en haltak meg. 6980 pár kötött házasságot, ami 49%-kal meghaladta az előző év azonos időszaki értékét.
Márciusban a KSH adatai szerint 16 379 fő vesztette életét, ami 40%-kal, 4644 fővel több az egy évvel korábbinál, ráadásul ez még nem is a végleges szám.
Mi az a stevia por? Stevia tabletta, stevia hol kapható? Mi a stevia növény, milyen a stevia ár szempontjából? Mutatjuk, stevia édesítő hol kapható és stevia növény hol kapható!
A tavaszi böjt hagyományosan a megújulásra, az évre, a munkákra való vallásos felkészülést jelenti. Mit érdemes a hagyományos böjti felfogásból- szokásokból megfogadni? Léböjtöljünk vagy sem? Lehet egyáltalán a böjttől fogyni?
Alma kalória: egy alma hány kalória? Mutatjuk, az alma mennyi kalória, az alma kalória tartalma magas-e. A zöld alma kalória tartalma a magasabb, vagy a piros alma kaloria értéke?
Egy paradicsom hány kalória? Mutatjuk, mennyi a sűrített paradicsom kalória tartalma, hány kalória egy paradicsom és a paradicsom kaloria tartalma mennyi más dolgokhoz képest?
Egy banán hány kalória? Mutatjuk, hogy 1 banán hány kalória összesen, eláruljuk, mennyi a banán kalória tartalma. 1 banán kalória tartalma alacsony, a banan kaloria értéke diétás.
2020. január-májusban 54 656-an haltak meg.
Az első negyedévben 22 210 gyermek jött világra.
Az év első két hónapjában 15 148 gyermek született.
Kell a felhajtó erő.