Bécsben is megjelent a majomhimlő? Egy férfit kórházba szállítottak
Majomhimlő gyanújával szállítottak kórházba egy férfit Bécsben. Enyhe lázat mutattak ki nála, az arcán pedig kiütések keletkeztek.
Majomhimlő gyanújával szállítottak kórházba egy férfit Bécsben. Enyhe lázat mutattak ki nála, az arcán pedig kiütések keletkeztek.
Európában a kullancs által terjesztett betegségek, fertőzések tekintetében Magyarország közepesen fertőzött országnak számít mind az emberre, mind az állatra veszélyes kórokozók tekintetében.
A különböző kullancsok által terjesztett betegségek akár kontinensenként eltérőek lehetnek, külföldi utazások esetében ezért is kiemelten fontos, hogy még indulás előtt tájékozódjunk!
Az eddigi leghosszabb követéses vizsgálatban kínai kutatók megállapították, hogy a Covid-19 miatt kórházban kezelt betegek fele a fertőzés után két évvel még mindig szenvedett valamilyen tünettől.
A kórházi járványok 79%-át a koronavírus okozta, tehát az emberek ott kapták el a betegséget, ahova gyógyulni mentek, ami összesen majdnem tízezer embert érint.
Akinek PCR-tesztre van szüksége, annak keddtől a saját költségén kell elvégeztetnie a vizsgálatot.
Európai egészségügyi tisztviselőknek sikerült egyetlen összetevőre visszavezetnie a szennyeződést.
Az oltások plusz védelmet nyújtanak a koronavírus-fertőzésen átesetteknek, különösen a Covid-19 súlyos szövődményei ellen.
Létezik egy másik, kullancs által terjesztett betegség, mely könnyen súlyossá válhat.
Leköszönőben az ötödik hullám, azonban egyes országokban már a hatodikra készülnek a lopakodó omikron miatt.
Fontos, hogy azok, akik fogyasztottak a termelő termékeiből, és valamilyen élelmiszer-fertőzésre utaló jelet, tünetet tapasztalnak (láz, hányás, hasmenés, fejfájás), azonnal forduljanak orvoshoz.
Ezek a súlyos tünetek a koronavírus-fertőzést követően bármikor felbukkanhatnak. Figyeljünk oda magunkra, akár tragédia is lehet a vége!
Meredeken csökken az idősotthonok lakóinak védettsége egy angliai kutatás szerint.
Sokan még ennyi idő után sem kapták el a koronavírust. Mi állhat ennek a hátterében?
Várható, hogy az idő múlásával az újrafertőzések aránya emelkedhet, másrészt az is látható, hogy csak a természetes immunitás önmagában nem véd eléggé a fertőzések ellen
A koronavírus-járvány ugyan lecsengőben, ám a fertőzésen átesettek körében sokan még mindig a betegség szövődményeitől szenvednek. A páciensek többségénél három elhúzódó gyakori panasz figyelhető meg.
Sokan hónapokkal a koronavírus-fertőzés után is szenvednek panaszoktól.
Egy új tanulmány szerint fennmaradó gyulladás okozhatja a hosszú covid alatt felmerülő tüdőproblémákat, ez pedig hosszú távú változásokat okozhat a tüdőben.
Az eddigi védettségi igazolványt május 1-jétől oltási igazolvány váltja, ami jelentősen megváltoztatja a koronavírus elleni védettség definícióját.
Az új rendelet lehetővé teszi, hogy a kiskereskedelemben is lehessen önellenőrzési célt szolgáló SARS-CoV-2-fertőzés kimutatására szánt antigén gyorsteszteket árulni.