20 gyakori kérdés és válasz az adóbevallásról
Milyen esetekben kell bevallást benyújtanunk? A külföldi munkát be kell vallani?
Milyen esetekben kell bevallást benyújtanunk? A külföldi munkát be kell vallani?
Több mint félmilliárd forint értékű, feltehetően csempészett cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Nyíregyházán és a Hajdú-Bihar megyei Váncsodon - közölte a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-vel.
Álellenőrök próbálnak meg pénzt kicsalni kereskedőktől azzal, hogy nagy címletű bankók felváltását kérik tőlük, majd bírsággal fenyegetik őket azzal, hogy a pénzváltás engedélyhez kötött banki tevékenység, így törvénysértést követtek el - írta a Magyar Nemzet.
Két hetünk sem maradt arra, hogy beadjuk az adóbevallásunkat.
A mai határidő volt az utolsó esély arra, hogy a kasszacsere 50 ezer forinttal olcsóbb legyen.
Az első három hónapban 232 millió forint bírságot szabott ki a NAV, 11 üzletet pedig bezártak.
A később üzembe helyezett pénztárgépekre nem lehet igényelni az állami támogatást.
Mától elérhető az adóhivatal mobilalkalmazása.
Az első negyedévben 74 stabilitás megtakarítási számlát (smsz) nyitottak, melyekre 6,185 milliárd forintot fizettek be.
Bulizni indultak a revizorok, kocsmabezárás és több millió forintos bírság lett a vége.
Nem árt odafigyelni arra, milyen képeket teszünk fel a Facebookra.
Kamionokat, kocsikat, árukészletet, de sütőipari gépeket és kocsmai bútorokat is lefoglaltak adótartozóktól a közúti és más helyszíni ellenőrzéseken a pénzügyőrök az elmúlt két hónap alatt.
A szociálisan rászorultak kérhetik a járási hivataltól az egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetése alóli mentesítést.
Százezreket keresnek rajtunk a netes kereskedők pusztán azzal, hogy megrendelik a nevünkre a terméket helyettünk.
Célzottan ellenőrzi a NAV az online pénztárgépek megrendelését, üzembe helyezését és szabályos működtetését.
Egyszerűsége miatt hódít az adóbevallások elektronikus kitöltése.
Fokozott ellenőrzésekbe kezdett az észak-magyarországi régióban a NAV kereskedelmi és szolgáltatói vállalkozóknál.
Az adózók az idén sem igyekeznek mielőbb túlesni szja-bevallási kötelezettségük teljesítésén.
A készpénzes áfás számlát kiállító kereskedők kötelesek megvásárolni az online pénztárgépet, de nem használhatják.
Csaló hálózatot leplezett le az adóhatóság Budapesten.