Teljesen kiakadt a kirúgott Leverkusen-edző: nem ezt várta, kemény üzenetet küldött a klubnak
Erik ten Hag negatív meglepetésként értékelte, hogy a Bayer Leverkusen mindössze két bajnoki után menesztette.
Erik ten Hag negatív meglepetésként értékelte, hogy a Bayer Leverkusen mindössze két bajnoki után menesztette.
A Facebook fokozatosan, világszerte megkéri a felhasználókat a magasabb szintű védelem bekapcsolására. Amíg nem teszik meg, nem használhatják az alkalmazást.
A sportvilág is megemlékezett a 76 éves korában elhunyt Ozzy Osbourne-ról, a heavy metal legendás alakjáról.
Kiemelten vizsgálják és szankcionálják a rasszista, diszkriminatív lelátói magatártást, már a pénteken kezdődő bajnokság során is.
Pavel Durov, a Telegram alapítója és vezérigazgatója bejelentette, hogy vagyonát több mint 100 gyermeke között osztja majd fel.
A Wizz Air applikációjában megjelenő üzenet csapdát jelenthet az utasoknak, aki komoly összeget buknak így.
Katie Boulter brit teniszező nyilvánosságra hozta a közösségi médiában kapott fenyegetéseket és gyalázkodó üzeneteket.
Külön megköszönte az egészségügyi szakemberek és önkéntesek munkáját, akik készségeiket mások gondozására fordítják, gyakran saját kárukra.
Az üzenetküldő alkalmazások üzleti modelljei változatosak, a WhatsApp-tól kezdve a Signalig.
A csalók most lebuktak, de mindig nagyon oda kell figyelni továbbra is, hogy mi ne legyünk a bűnözők áldozatai.
Újabb SMS-es csalás terjed Magyarországon: ezúttal egy norvég telefonszámról követelnek parkolási bírságot. Az üzenet adahalász linket tartalmaz.
Az Instagram bejelentette az új közvetlen üzenetküldési funkciókat, amelyek lehetővé teszik a felhasználók számára többek között az üzenetek szerkesztését.
Egy 2022-es dokumentumfilmben mondott fel videóüzenetet az oroszoknak Alekszej Navalnij arra az esetre, ha megölnék.
Problémák adódtak a Facebook Messenger üzenetküldő programmal. A probléma megoldása folyamatban van.
"Az emberek jönnek a tárgyak előtt. És mi gyakran a tárgyakat tesszük az emberek elé. Így nem működik" - mondta az egyházfő.
A Magyar Telekom az Izraelben tartózkodó ügyfelei számára teljesen díjmentes szolgáltatást nyújt.
Sem az internet- sem a mobilbank nem működik az Ersténél egy nem részletezett technikai hiba miatt.
A kötelező tájékoztatás része azon négy elemből álló intézkedéscsomagnak, aminek célja az állampapír iránti kereslet jelentős növelése.
A fiatalok egyre inkább aggódnak a magánéletük és a személyes adataik védelméért.
Ahogy Büttner Márton fogalmazott, csak tippjeik lehetnek arra nézvén, hogy milyen mértékű fizetésképtelenséggel és körbetartozással számolhatnak az elkövetkezendő időszakban.