Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben az árstop után.
Magyarország 231 fogorvosi praxisában tartósan - tehát legalább fél éve - nincsen szakorvos. Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont friss adatai szerint 185 vegyes, 26 gyermek és 20 felnőtt praxisba nem találnak orvost - írja a 24.hu
Magyarország 231 fogorvosi praxisában tartósan - tehát legalább fél éve - nincsen szakorvos. A megyék közül Bács-Kiskun áll a legrosszabbul, 25 üres orvosi hellyel, majd Nógrád (21) és Békés megye (18) következik. Baranyában minden fogorvosi praxist betöltöttek, Hajdú-Bihar megyében pedig egyetlen helyen kellene megoldani a fogorvosi ellátást: Csökmőn. Hejőkeresztúron 2004 márciusa, Lőkösházán 2004 szeptembere, Katymáron 2005 októbere óta várnak fogorvosra - írja a lap.
Magyarország négy városában, Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Pécsen lehet fogorvosi diplomát szerezni. A főváros kivételével az egyetemi városokban és az azok környékén megoldottnak is mondható a fogorvosi ellátás.
Budapesten ugyanakkor 41 szakember hiányzik, a VIII. kerületben például 22 betöltetlen praxis van. Négy szakember hiányzik a XIX. kerületből, három a XXI. kerületből, kettő a XI., XV., XVI., XVII., XVIII., egy a VII. és a IX. kerületből, tehát a fogorvoshiány inkább a pesti oldalt sújtja.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







