Marlon Jones, a Vanderbilt egyetem draftolatlan cornerbackje 2024-ben daganatos betegség miatt kényszerült kihagyni egy teljes szezont.
A magyar válaszadók 32 százaléka érzi úgy, hogy alulbiztosított a koronavírus negatív következményeivel szemben - derül ki egy friss felmérés hazai adataiból. A járvány komoly változást hozott a mindennapjainkba: háromból egy magyar ma már otthonról dolgozik, a megkérdezettek 63 százaléka pedig tapasztalt bevételkiesést a gazdasági hatások miatt. A vírustól való félelem miatt a biztosítók ügyfeleinek többsége új elemekkel szeretné bővíteni biztosítási portfólióját.
A Generali a 22 országot felölelő globális felmérésében többek között a magyar, francia, indonéz vagy éppen kínai lakosság koronavírussal kapcsolatos érzelmeit, félelmeit, pénzügyi kilátásait, valamint ezen tényezők biztosítási piacra gyakorolt hatásait vizsgálta. A magyarok érzelmi állapota nem lóg ki a globális átlagból, sőt, annál valamivel derűlátóbb is, hiszen 51 százalékuk inkább optimista vagy kifejezetten optimista a járványhelyzetben. A válaszok alapján a hazai lakosság hangulata változó, próbálnak pozitívan hozzáállni a megváltozott életkörülményekhez és kitartóan várják a vírus lecsengését, ugyanakkor úgy gondolják, az enyhülésre legjobb esetben is nyár közepén kerülhet leghamarabb sor.
Hasít a home office - háromból egy magyart érint
A hazai adatok szerint az emberek egyformán aggódnak a fizikai és mentális egészségük, a szociális kapcsolataik és a pénzügyi kilátásaik miatt, habár a szabadúszó munkavállalókat, a budapestieket és a fiatal gyermekteleneket érthető módon kiemelkedően foglalkoztatja az utóbbi. Sajnos az aggodalom nem alaptalan: a magyarok 63 százaléka már március végén is tapasztalt bevételkiesést a koronavírus járvány következményeként, de még megdöbbentőbb, hogy 78 százalékuk már akkor is attól tartott, hogy a helyzete tovább romlik. A mentális egészségüket leginkább a nyugdíjasok féltik, a legnagyobb biztonságban pedig a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók érzik magukat.
A járványhelyzet a legtöbbünk munkakörülményeire is drasztikus hatással volt, háromból egy magyar dolgozik jelenleg otthonról, ők arra számítanak, hogy még legalább 3 hónapig ez így is marad. Úgy látják, hogy a "munkanapok" hossza home office-ban sem változott lényegesen, csupán néhány százalékuk érezte úgy, hogy ebben a helyzetben kevesebb időt töltene a számítógépe előtt.
Mit várunk a biztosítónktól?
A válaszadók között globális szinten is egyértelmű elvárás volt, hogy a biztosítójuk rugalmasan kezelje a járványhelyzetet és gyorsan alkalmazkodjon az új szituációhoz, illetve amellett, hogy transzparensen és empatikusan áll az ügyfelek rendelkezésére, a társadalom szélesebb rétegei felé is felelősséget vállaljon.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A járvány indulása óta a legtöbb hazai ügyféllel nem kezdeményezett proaktív módon kommunikációt biztosítójuk, akikkel viszont igen, azokat telefonon vagy emailben tájékoztatták. A hazai lakosság közel 50 százaléka elégedett azzal, ahogy a biztosítója kezeli a járványszituációt, ugyanakkor úgy érzik, nincsenek megfelelően biztosítva a koronavírus esetleges következményei ellen. Ennek ellentmondva elenyésző részük kezdeményezte eddig újabb biztosítási szerződés megkötését, akik viszont mégis tovább erősítették védelmüket, máris sokkal magabiztosabban viszonyultak a vírus okozta esetleges nehézségekhez.
- mondta a kutatás adataira hivatkozva Márta Róbert, a Generali Biztosító értékesítésért felelős igazgatósági tagja. Egy biztos, a koronavírus által kiváltott hatásokkal még sokáig együtt kell élnünk, és amíg rövidtávon a saját és szeretteink egészségéért aggódunk a legjobban, hosszabb távon a munkánk elvesztésétől félünk, valamint attól, hogy örökre búcsút mondhatunk a korábban megszokott életformánknak.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








