Az erős forint egyre több vásárlót vonz a külföldi autópiacokra
Júniusban a DataHouse adatai szerint 8 492 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a leggyengébb havi forgalmat jelenti idén. Miközben a belföldi autók adásvétele az elmúlt hónapokban csúcsokat döntött, a használtautó-import területén továbbra is várat magára a fordulat: az első félév 9 ezres havi átlaga szinte pontosan megegyezik a tavaly ilyenkor tapasztalt értékkel.
„A covid-időszak előtti években havi átlagban még 13 ezer használt autót hoztak be külföldről. Azóta évről évre fokozatosan esett vissza a volumen. A legjelentősebb csapást nem is járvány, hanem a chip- és alkatrészhiány okozta, amelynek hatására külföldön is megnőtt a kereslet a használt autók iránt – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Ez jelentős, máig ható drágulást okozott ebben a körben, amivel a használtautó-import nagyrészt elvesztette legfőbb előnyét, a belföldi beszerzéshez viszonyított jelentős árelőnyt. 2023-ra korábbi csúcsáról csaknem harmadával esett vissza a behozatal, amely azóta is ezen a szinten stagnál.”
Mára a nyugati autópiacokon jórészt normalizálódott a helyzet, ismét nyílik az olló az új és a használt járművek árai között, ami javuló esélyeket biztosít a hazai vásárlók számára, akiknek a reáljövedelme a statisztikák szerint ismét növekedni kezdett. Ez azonban nem hoz gyors felfutást a behozatalban, mivel egyrészt a kereslet növekedése csak bizonyos késéssel követi a jövedelmi pozíciók javulását, másrészt a forint euróhoz viszonyított gyenge árfolyama jelenleg szintén visszafogja az importot. Ezért a második félévben csak visszafogott, néhány százalékos bővülésre lehet számítani a használtautók behozatalában.

A behozott használt autók között az idei első félévben a Volkswagen szerepel az élen 12,6 százalékos részesedéssel, melyet az Opel követ (8,8%), hajszálnyival előzve a Fordot (8,7%). Az Audi 6,7, a BMW 5,8, míg a Mercedes 5,6 százaléknyi részt hasított ki a forgalomból.
A használtautó-import mennyisége 2024 első félévében összesen 53 775 volt, ami mindössze 0,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában regisztrált 53 491-es értéket. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma már 63 331 volt, ami 11,9 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi 56 594-es mennyiséget.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







