Az Arsenal vezetőedzője, Mikel Arteta a Premier League szabályozásának módosítását és a mérkőzéskeret létszámának emelését kérte.
Az Európai Bizottság a vezetői engedélyekre vonatkozó követelmények aktualizálását és a digitális vezetői engedélyek bevezetését szorgalmazza. Mindezek mellett várható, hogy az egész unióban bevezetik az ittas vezetésre vonatkozó zéró tolerancia szabályát – adta hírül az MTI.
Adina Valean közlekedésért felelős uniós biztos ismertette egy sajtótájékoztató keretei között egy, a közlekedési szabályok megváltoztatásáról szóló javaslatot. Az új szabályok célja, hogy javuljon az úthasználók biztonságát, és segítse azon uniós célkitűzés elérését, amely szerint 2050-re ne legyen haláleset az unió útjain.
A javaslatok ezáltal korszerűsítik a vezetői engedélyekre vonatkozó szabályokat is. Szorgalmazzák az EU egészében érvényes digitális vezetői engedély bevezetését, illetve az új szabályok biztosítanák azt is, hogy a járművezetők – különösen a fiatalok és a friss jogsisok esetében – megszerezzék a biztonságos és környezetbarát módon történő közlekedéshez szükséges készségeket.
A javaslatok nyomán orvosolhatók lesznek azok a hiányosságok, amelyek jelenleg tapasztalhatók a külföldön történt, közlekedésbiztonsággal kapcsolatos jogsértések kivizsgálása során a tagállamok közötti együttműködésben, és lehetőség nyílik arra, hogy a súlyos közlekedési jogsértések elkövetőit az egész unióra vonatkozóan eltiltsák a járművezetéstől
– mondta el az uniós biztos, hozzátéve, hogy a testület legalább kétéves próbaidő bevezetését javasolja a kezdő járművezetők számára a vizsga letétele után. Ezen kívül szorgalmazták, hogy az ittas vezetésre vonatkozó zéró tolerancia elvét kiterjesztenék az egész unió területére.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mindezek mellett a javaslat szerint a közlekedési szabálysértések körét kiterjesztenék a kötelező követési távolság be nem tartására, illetve a veszélyes előzésre, parkolásra és az útburkolati jelek figyelmen kívül hagyására is.
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







