Az amerikai törvényhozók egy új törvényjavaslatot nyújtottak be, amely az FDA szigorúbb szabályozásával korlátozná a bébiételekben található mérgező nehézfémeket.
Nem csak a túró rudi áfája csökken 2024-től: itt a desszert jellegű sajtkészítmények tételes listája
A magyar sajtó nagy része megírta, hogy jövő év január 1-től áfakulcs-csökkentést hajt végre a kormány, így olcsóbban juthatunk hozzá többek között a túró rudihoz. Ugyanakkor a módosítás nem csak erre az édességre vonatkozik, az áfakulcs-csökkentés egy sor másik termékre is érvényes lesz.
Szerda éjjel egy tucat más törvényjavaslattal együtt nyújtotta be a Pénzügyminisztérium az Országgyűlésnek az adótörvények módosításáról szóló javaslatát. Az összesen 19 közzétett javaslat között van energetikai tárgyú, igazságügyi törvénymódosítási, kkv-támogatásokról szóló, környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos, közlekedési, vagyongazdálkodási, a víziközmű-szolgáltatásról szóló, sporttal összefüggő, atomenergiát tárgyaló törvénytervezet is, de a parlament elé került többek között a globális minimum-adószintet biztosító javaslat is.
Ám ami a Portfolionak, és ez alapján szinte az egész magyar sajtónak szemet szúrt, hogy a kormány módosítja az Áfa törvény azon mellékletét is, amely felsorolja a 18 százalékos kedvezményes áfa-kulccsal adózó termékeket. Konkrétan az szerepel ebben a részben, hogy a desszert jellegű sajtkészítmény áfakulcsa az eddigi 27 százalékról 18 százalékra csökkenne 2024. január 1-től. Vagyis áfakulcs-csökkentést hajt végre a kormány a következő évtől egy konkrét termékkör esetében, amibe többek között a túró rudi is bele esik.
S hogy mit is nevezünk desszert jellegű sajtkészítménynek? Erről pontosan a Magyar Élelmiszerkönyv rendelkezik, melyben az ilyen jellegű termékek pontos összetevőinek listáján, illetve az érzékszervi követelményeken kívül, az élelmiszergyártási folyamatról is bővebb információ kapható. De remek összefoglalót készített a sajtkészítményekről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta termékteszt programjának hivatalos weboldala is még 2020-ban. Itt csak annyit jegyzünk meg előzetesen, hogy "a sajtkészítmények három csoportba sorolhatóak: natúr, ízesített, valamint desszert jellegűek." Azaz
nem minden sajtkészítmény desszert jellegű sajtkészítmény, de minden desszert jellegű sajtkészítmény sajtkészítmény.
Az áfakulcs-csökkentés kapcsán a Pénzcentrum több szakértővel is beszélt, akik elmondták: hiába fog csökkeni a túró desszertek áfája, ez sem a kereskedőknek, sem a gyártóknak, sem a vásárlóknak nem lesz igazán számottevő változás. A csökkenés mértéke ugyanis egy darab édesség esetén rendkívül csekély. Ezzel együtt elképzelhetőnek tartották, hogy a boltok többször, könnyebben és némileg nagyobb mértékben fognak majd túró rudi akciókat hirdetni. Az árak alakulásáról ugyanakkor most még nem tudtak konkrétumokat megosztani, ugyanakkor azt leszögezték, hogy hosszú távon azonban a túró desszertek árát a piac fogja meghatározni, nem az áfatartalom mértéke.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Érdekes, hogy bár a sajtó nagy része kifejezetten a túró rudit nevezte meg az áfakulcs-csökkentés nyertesének (iparági kommentárok szerint nemigen lesznek nyertesek, legalábbis a fogyasztók biztos, hogy nem), az számtalan más termékre is vonatkozik.
Hiszen a desszert jellegű sajtkészítmények közös jellemzője, hogy ezeket a termékeket desszertként fogyasztják. A termékekben, illetve a Túró Rudi és hasonló termékek esetén a túrótöltetben, a tejeredetű termékhányadnak legalább 50 százaléknak kell lennie, míg a desszert jelleget az ízesítőanyag használata (pl. gyümölcsös túróhab) vagy bevonatként való alkalmazása (pl. csokoládébevonatos Túró Rudi) adja.
A fentiek alapján pedig íme néhány konkrét termék, amihez jövő év január elsején olcsóbban juthatunk majd hozzá:
- EXQUISA Desszertjellegű sajtkészítmény, 400 g, áfonya
- Philadelphia Milka szendvicskrém alpesi tej felhasználásával készült tejcsokoládéval 175 g
- Kockás nagy túrórúd 5 x 50 g (250 g)
- Milli Túrógombóc krémtúró 90 g
- High Protein krémtúró MILBONA
- NIKA Krémtúró, 80 g
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen
- Donald Tusk: az orosz fokozzák a Lengyelország elleni hibridháborút
- Szegeden folytatódott a kajak-kenu válogatott diadal sorozata
- Drónokkal és tüzréséggel támadták az ukránok Oroszországot - videó
- Újabb ukrán területeket foglaltak el az oroszok
- Amerikába jöttem – Juhász Árpád magyar származású, világhírű tudósokat mutat be