-9 °C Budapest

Szigorú ellenőrzésekre készülhetnek a nyugdíjasok vámszedői

MTI
2015. december 3. 16:02

Akaratlanul termékbemutatóra invitálta egy vállalkozás a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatóját, Szente Istvánt, aki kísérőjével, a fővárosi kormányhivatal egyik felügyelőjével együtt mint vásárlók hallgatták végig a programot, átvették a nyereményjátékon kisorsolt ajándékot, szerződést kötöttek, majd igazolták magukat, s közölték, hogy hatósági ellenőrzés történt.

A közlemény szerint Budapest Főváros Kormányhivatala eljárás keretében vizsgálja majd egyebek mellett az árubemutatón elhangzott állítások ("kiváló német minőség", "a konyhakiállítás aranyérmese", "csak most, csak ennyiért") valóságtartalmát, az adásvételi szerződésben található információk és tájékoztatások jogszerűségét, valamint a részvételért felkínált tárgynyeremények (3 készletes kozmetikai krém és mágneses vesemelegítő) értékének valódiságtartalmát.

A közleményben felidézik: januártól szigorodnak az árubemutatókra vonatkozó szabályok, a cégeknek egyebek mellett kötelező lesz ügyfélszolgálati irodát üzemeltetni, tilos lesz az árubemutatókat árengedmény, kedvezmény, vagyoni előny, ajándéksorsolás hirdetésével népszerűsíteni, valamint nem lehet majd az árubemutatókon pénzügyi szolgáltatást nyújtani, a bankkártya-használat lehetővé tételének kivételével.

A jogszabályi előírások megtartására a fogyasztóvédelmi hatóság kiemelt figyelmet fog fordítani, és szigorúan fogja ellenőrizni a vállalkozások tevékenységét - jelezték a közleményben.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42