Brit lapértesülések szerint a Tesco szemet vetett egy már jó ideje piacra dobott metodista templomra, ahol Express élelmiszerboltot alakítanának ki. Westbourne lakossága megdöbbent a hír hallatán, bár a helyi tervtanács már átminősítette az ingatlant és akár bankfiók is nyílhatna benne.
A Tesco szóvivője megerősítette az értesüléseket, sőt a cég ingatlanszakértői már helyszíni bejárást is tartottak. A 360 négyzetméteres ingatlant alkalmasnak minősítették az üzlet kialakítására, de vétel helyett inkább csak bérelnék az épületet.
A templomból átalakított Tescótól egyelőre idegenkedik a helyi lakosság, de a városban működő vállalkozók egyesületének elnöke üdvözölte a Tesco érdeklődését. A városban jelenleg sok olyan vállalkozás működik, amely együttműködhetne a multival.

Eddig egy áruházlánc és egy pizzéria-hálózat vetette meg a lábát a városban, de a lélekszám alapján megállapítható, hogy egy újabb üzletet elbír a település.
A templomban található padokat már kiszedték, az egyéb fából készült berendezéseket pedig elbontották és tüzifaként szétosztották a rászoruló családok között.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







