A közel-keleti háború február végi kitörése pillanatok alatt borította fel a nemzetközi utazási piacot.
A fiatal, 20-34 év közötti munkanélküliek fele semmilyen álláslehetőség miatt nem lenne hajlandó elköltözni lakhelyéről - ez derül ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat ma megjelent kutatásából. Mindössze 21 százalékuk vállalná, hogy az országon belül áttelepülne egy kedvező karrierlehetőség miatt, a válaszadók 12 százaléka pedig az országhatárt is átlépné, ha megfelelő állásajánlatot kapna.
Az uniós tagországokban élő fiatal, 20-34 év közötti munkanélküliek fele semmilyen álláslehetőségért sem nem költözne el lakhelyéről - derül ki az Eurostat legfrissebb elemzéséből. A 2016-os adatok alapján a vlaszadók mindössze 21 százaléka lenne hajlandó országon belül költözni egy jó állásért, és csak 12 százalék vállalná be, hogy mindent hátrahagyva külföldre menjen a karrierje érdekében. Érdekes, hogy a kutatásban részt vevők 17 százaléka viszont akár az EU-n kívül is el tudja képzelni az életét, ha csábító lehetőséget kapna.
Ha megnézzük, az EU-tagállamok közül hol a legkevésbé rugalmasak a fiatalok, azt láthatjuk, hogy Máltán a fiatalok 73 százaléka ragaszkodik lakhelyéhez, és inkább nem vállal állást máshol. Hollandia áll a második helyen, 69 százalékkal, és Cipruson sem szívesen mozdulnak a fiatalokk, 68 százalékuk kitart lakhelye mellett.
A magyarok a középmezőnyben vannak, 55 százaléka a megkérdezetteknek nem hagyná el a lakhelyét egy állás miatt. Ez egy kicsivel magasabb az EU-s átlagnál, ami 50 százalék. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az Eurostat feltünteti, hogy a magyar, a bolgár, a spanyol, valamint a német adatok kevésbé megbízhatóak, mint a többi országé az alacsony válaszadási hajlandóság miatt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







