Különös utazási kockázatközösség létezésére derített fényt a szlovák sajtó: a Tribus nevű szervezet tagjai egymás között egyeztetik a pozsonyi tömegközlekedési eszközökön dolgozó ellenőrök kilétét és tartózkodási helyét, tagsági díjakból finanszírozzák az esetlegesen lebukók büntetéseit.
A nemhivatalos érdekvédelmi szervezet fotókból álló adatbázisokkal rendelkezik az ellenőrökről, és azzal is tisztában vannak, hol fordulnak elő a leggyakrabban. A havi 3 eurós (900 forint) tagsági díj fejében - egyfajta kockázatközösségként- finanszírozzák a lebukók büntetéseit, és még így is nullszaldós gazdálkodást folytatnak - írja a Bumm.sk hírportál, a Sme című szlovák napilap információi alapján.
A hírek szerint Svédországban, Lengyelországban és Franciaországban is működnek hasonló csoportosulások. A Tribus egyik tagjának elmondása szerint két éve létezik a csoport, tagjaik száma és kiléte titokban maradt. Az Ivan névre hallgató informátor szerint a belépők nehezményezik, vagy nem engedhetik meg maguknak, hogy akár havi 25 eurót (7500 forint) is fizetniük kell a bérletért, és ezért feketén utaznak.
A Tribus feltérképezte a leggyakoribb ellenőrzések helyét és az ellenőrök mozgását, valamint fotókból álló adatbázisa van az állományról. Ha valaki tudja, ki az ellenőr, és figyel a villamosokon és a buszokon, még időben leszállhat, ha baj van, és megúszhatja az ellenőrzést. Aki mégis lebukik, annak a büntetését finanszírozzák a közös kasszából, melyet egy meg nem nevezett személy kezel. Az átfizetés feltétele, hogy a sértett még legalább négy hónapig "előfizessen" a Tribus szolgálataira, ami átszámolva 12 eurós (3500 forint) kiadást jelent.
A közlekedési vállalat nem kívánt reagálni az értesülésekre, és a rendőrség sem foglalkozik az esettel, állítják ugyanis, hogy az nem az ő hatáskörükbe tartozik. A Sme felhívta a figyelmet arra, hogy korábban a facebookon is megjelent egy galéria az ellenőrökről, azt akkor személyiségi jogi sérelmek miatt kellett eltávolítani a közösségi portálról, és nem derült ki, ki rakta fel.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kérjük olvasóinkat, hogy ha tudnak arról, hogy Magyarországon is létezik hasonló szervezet, írják meg nekünk a penzcentrum@penzcentrum.hu címre!
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







