6 °C Budapest
Low section of a woman dipping toes into swimming pool at spa.

Ide menekülnek idén húsvétkor a magyar családok: beindult az őrület, egyre fogynak a helyek

2022. április 1. 14:15

Európa-szerte kilábalóban a turizmus, Magyarországon pedig a hosszú hétvégék pörgetik a vendégéjszakák számát. Továbbra is jellemzően magyarok pihennek a hazai szállodákban: a márciusi hosszú hétvégét követően most a húsvéti foglalási dömping indult el. A Pénzcentrumnak nyilatkozó szállodák arról számoltak be, hogy már most szinte teltház van az ünnepi hétvégére.

Túl vagyunk az első 4 napos hosszúhétvégén, és már közeleg a húsvét, ahol szintén látható, hogy hatalmas érdeklődés a belföldi pihenésre. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján a húsvét és a pünkösd is nagyon népszerű lesz, az eddig beérkezett foglalások alapján áprilisra már most 1,4 millió éjszaka foglalás érkezett, de májusra is már 1,2 millió vendégéjszakát látni a rendszerben.

Mivel a húsvét nem csak nekünk ünnep, így a fővárosban is várják a külföldi turistákat, azonban az általunk megkérdezett szállodák elmondása szerint a magyarok azok, akik ilyenkor gyorsan foglalnak. Ráadásul a jó idővel elkezdődött a balatoni szezon is, egyre több balatoni szállást vadásznak le már jó előre a belföldi turisták, így könnyen elszalaszhatja a szállást az, aki túl sokáig vár.

Bogár Zoltán, Danubius Hotels központi üzletfejlesztési igazgatója a Pénzcentrum megkeresésére elmondta, hogy a húsvéti hétvégére a vidéki szállodáikban közel teltházzal, míg a budapesti hotelekben szintén jelentős foglaltsággal számolnak. A vidéki wellness szállodáik mellett a húsvéti hétvégével megnyílnak a balatoni szállásaik is, elindul az ottani szezon is.

Ezekben a szállodákban már most jelentős az előzetes foglaltság, a következő hetekben arra számítunk, hogy vidéki szállodáink a teltházhoz közeli foglaltságot fogják elérni

- tette hozzá Bogár Zoltán, aki kiemelte, hogy a budapesti szállodáknál más a helyzet, hiszen a budapesti turizmus javarészt a külföldi szállóvendégekre épül. Ezen belül is elkülönülnek az egyéni és csoportosan érkező turisták, és az általuk kedvelt szállodák.

Belvárosi szállodáinkban, amelyeket jellemzően az egyéni turisták vesznek igénybe 70 százalék körüli foglaltságban bízunk a húsvéti hétvégén, míg ennél alacsonyabb foglaltság lesz azokban a budapesti szállodáinkban, ahol a turista-csoportokra és konferenciákra építünk. A foglaltság itt még mindig elmarad a korábbi évek tapasztalatától

- emelte ki az üzletfejlesztési igazgató. Hozzátette, hogy a külföldiekre épülő fővárosi turizmust jelentősen befolyásolja a háborús helyzet. A bentlévő foglalásokat átírhatja a hirtelen megváltozó környezet, azonban az ellenkező irányba is működik ez, hiszen még mindig az "ultra last minute" foglalások jellemzőek. Egy kedvezően alakuló környezet hatására az utolsó pillanatban sokan indulhatnak útnak külföldről is.    

Hagyományosan népszerűek a hosszúhétvégék, különösen a belföldi piacon. A húsvét nemzetközi ünnep, így ez a hosszú hétvége a külföldiek körében is igen népszerű. Vidéki wellness szállodáinkban várhatóan 85-90 százalékban magyar vendégeket várunk, míg itt a külföldi vendégek főként osztrák, cseh és szlovák turisták. Egyes budapesti Danubius szállodákban akár a 30 százalékot is elérheti a magyar vendégek aránya, de ez jellemzően általában csak 10-15 százalék

- mondta Bogár Zoltán. Hozzátette: a büki, és a balatonfüredi szállodáinkban sietni kell a foglalással, mert fogynak a helyek, míg Budapesten még könnyebb szobát találni a húsvéti hosszú hétvégére.

A hévízi Hotel Európa Fit-ben is teltházzal számolnak a húsvéti hosszú hétvégén - tájékoztatta a Pénzcentrumot Molnár Ágnes vezérigazgató-helyettes.

Általában is igaz, hogy az ünnepi hosszú hétvégékre élénk az érdeklődés, különösen igaz ez a húsvétra, amikor a tavaszi napsugarak kimozdulásra és élménygyűjtésre késztetnek bennünket. Az ünnepekre érkező vendégeink kétharmada belföldi, egyharmada pedig külföldről, nagyobb számban Szlovákiából és Csehországból utazik hozzánk

- tette hozzá. A foglaltság a hotelben már most a 80 százalékot közelíti, gyakorlatilag az utolsó szabad szobákat értékesítik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Labossa Lajos, a Hunguest marketing és kommunikációs igazgatója is elmondta, hogy náluk a húsvét és a tavaszi szünet a főszezonon kívüli időszak egyik slágere a magyarországi szállodákban.

Szállodáink jellemzően telt házzal üzemelnek ebben az időszakban, rengetegen választják hoteleinket a gasztronómia és a szobaárban foglalt fürdőbelépő miatt. A Hunguest Hotels egységeinek nagy része már hetekkel ezelőtt megtelt, viszont még most sem késő lefoglalni az utolsó pár szobát a gyulai, a zalakarosi  vagy a hévízi hoteleinkben

- emelte ki a kommunikációs igazgató, aki hozzátette, hogy ez az időszak a belföldi vendégekről szól, de a rákövetkező héten, az ortodox húsvét idején, dél-magyarországi szállodáikban hagyományosan jelentős számú vendég érkezik Szerbiából és Romániából. 

Nem csak nálunk fogynak a szobák

Az Európai Unió turizmusa 2021-ben szinte új életre kapott, hiszen ez egyike azoknak az ágazatoknak, amelyek szinte azonnal elkezdtek kilábalni a koronavírus járvány hozta válságból. Ahogy megszüntették a különböző korlátozásokat, úgy egyre többen foglaltak vendégéjszakákat, és szálltak buszra, repülőre, vonatra, hogy kikapcsolódjanak. Emellett azonban a belföldi turizmus is tovább erősödött, a friss adatokat pedig az Eurostat foglalta össze.

2021-ben az Európai Uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma összesen 1,8 milliárd volt, ami az előző, 2020-as évhez képest 27 százalékos növekedést jelentett. Bár ezek erős számok, a békeidőktől még mindig elmaradunk, hiszen 2019-hez képest 37 százalékkal kevesebb volt a foglalások száma. 2020-ban az Európai Unió turisztikai szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma összesen 1,4 milliárd volt, ami 52 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben.

2021-ben azonban fellendülni látszódott a turizmus, és ez a hullám idén is kitarthat. A koronavírusból való kilábalással ugyanis egyre lazulnak a korlátozások, így az utazási korlátozások is.

A vendégéjszakák száma 2021-ben bár közelített a 2019-es adatokhoz, még nem érte be azokat. A járványos évek alakulását tekintve azt látják a szakértők, hogy az uniós tagállamokban 2020-hoz képest nőtt az eltöltött vendégéjszakák száma. A legnagyobb növekedést a tengerparttal rendelkező államok jegyezhették fel, mint Görögország, Spanyolország és Horvátország, ahol mintegy 70 százalék felett volt a növekedés, míg Lettország, Szlovákia és Ausztria azonban 18 százalékos csökkenést tapasztaltak vendégéjszakák tekintetében.

2021-ben az eltöltött vendégéjszakák számát tekintve a 2019-es, járvány előtti évhez viszonyítva a legnagyobb változások Lettországot, Szlovákiát, Máltát és Magyarországot érintették. Ezekben az országokban ugyanis a turizmus 50 százalékos visszaesést produkált, míg Dániában, és Hollandiában ugyanez az időszak csak 20 százalékos csökkenést jelentett. Ezek a számok azonban nem annyira drámaiak, mintha a 2020-as adatokat viszonyítanánk a 2019-es adatokhoz képest, ugyanis az első koronás nyarat szinte minden állam csúnyán megsínylette.

Az unión belüli turizmus is virágzott az uniós országokban, ugyanis az unión belül 2021-ben sokkal több vendégéjszakát töltöttek a polgárok más országokban, mint 2020-ban. 2021-ben az előző évhez képest nőtt a belföldi turizmusban eltöltött éjszakák száma, hiszen 2020-ban 29 százalékról 2021-re már 32 százalékra emelkedtek a számok. Az uniós vendégek száma 2020-ban 21 százalék volt, míg 2021-ben 24 százalékra emelkedett, a világ többi részéről érkező turisták aránya pedig változatlan maradt, 5-3 százalék között mozgott. Ha ezeket a számokat összehasonlítjuk a pandémia előtti adatokkal, akkor látható, hogy összességében csökkent a turisták száma, többek között Lettország, Szlovákia és Csehország is 75 százalékos csökkenést tapasztalhatott, míg Horvátországban, Luxemburgban ez valamivel kevesebb, 45 százalékos csökkenést jelentett.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem