6 °C Budapest

Újból köthet kgfb szerződéseket a KÖBE

MTI
2016. március 5. 15:01

Péntektől újból köthet kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéseket a Köbe Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület, a jegybank ugyanis feloldotta az értékesítés felfüggesztésére vonatkozó korlátozást, mivel a biztosító megfelelő, a korábbi tartalékhiányt megszüntető pénzügyi tervet nyújtott be - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A tájékoztatás szerint az MNB kötelezései nyomán a Köbe benyújtotta a pénzügyi tervet a jegybankhoz, illetve ezt követően időközben már hatályba is lépett új kgfb-díjtarifákat hirdetett meg, és elkészítette az utóbbiakat megalapozó díjkalkulációját is. Ezzel párhuzamosan az MNB egy határozatában havonta teljesítendő rendkívüli adatszolgáltatást írt elő a Köbe részére a biztosító állományváltozásának bemutatására.

A felfüggesztés nem vonatkozott a kgfb-n kívüli egyéb biztosításokra. A jegybanki ideiglenes intézkedés időszakában a Köbe-nek a meglévő, díjjal fedezett kgfb-szerződései esetében teljesítenie kellett a jogszabályokban előírt biztosítási szolgáltatásokat. A jegybank tavaly november 13-ai végzésében függesztette fel a kgfb-értékesítést a Köbe-nél.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem