Ára lehet a túlsugárzó iPhone-k lenyugtatásának Franciaországban, hamarabb veszíthetik el a jelet bizonyos, frissített készülékek.
A fél országnak július 31-ig, a másik felének október végéig kell felkészülnie a digitális átállásra. Ez után nem lesz fogható az eddig megszokott módon a köztévé és két másik kereskedelmi csatorna, egy set-top-box nevű kiegészítővel szinte minden esetben modernizálhatjuk az otthonunkat, de vajon érdemes befektetni a tízezres készülékbe vagy inkább a helyi kábelszolgáltatóhoz érdemes csatlakozni?
A digitális átállás elengedhetetlen, a felszabadult frekvenciáknak köszönhetően bővülhet a hazai mobilinternetes szolgáltatás, de a váltásra uniós vállalás miatt is szükség van. A rászoruló családok támogatást kaphatnak, melynek keretében beltéri egységet és szerelést igényelhetnek. Az analóg földfelszíni sugárzás lekapcsolása 2013-ban két ütemben történik meg, 2013. július 31-én és 2013. október 31-én a lekapcsolási térképen jelzett területeken. Ettől kezdve Magyarországon már csak a digitális adások vételére lesz lehetőség.

413 ezer háztartásnak kell döntenie, hogy valamilyen havidíjas szolgáltatásra fizet elő vagy pedig a jelenlegi készülékéhez vásárol egy olyan kiegészítőt, amivel továbbra is nézni tudja az eddig elérhető 3 csatornát és még további 4-et. A kezdeti befektetések után ezek továbbra is ingyenesek lesznek.
MindigTV-nek nevezik a földfelszíni ingyenes sugárzást, így 7 csatornát lehet fogni ingyen. Az MindigTV Extrával még további csatornák érhetőek el, de ezért már fizetni kell, a kezdeti akciók után a listaárat, ami Alapcsomag esetén 1399 forint, Családi csomag esetén 2599 forint. Ezekért az összegekért már több más digitális TV szolgáltatónál találhatunk előfizetést és nem kell kifizetnünk földfelszíni sugárzás vételéhez elengedhetetlen dekódert és az antennát, minden szükséges eszközt a szolgáltatók nyújtanak. Az alternatív szolgáltatók ajánlata különösen csomagban, telefon és internet előfizetés mellett lehet kedvezőbb.
A településeden elérhető szolgáltatók listáját akár most is megtalálhatod az interneten, itt tudod megnézni a jobb oldalt lévő keresőben. A Fenti listaárakhoz képest akár olcsóbb szolgáltatót is találhatsz és a felesleges berendezések beszerzése is feleslegessé válik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 millió forintot, 25 éves futamidőre, már 8,1 százalékos THM-el, és havi 151 979 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 8,52% a THM; a K&H Banknál 8,57%; a Raiffeisen Banknál 8,72%, az Erste Banknál 9,02%; míg az OTP Banknál 9,3%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha a jelenlegi formájában előfizetés nélkül kívánjuk tovább nézni a tévénket, akkor vagy vevőegységet (DVB-T MPEG-4 HD tuner) tartalmazó tévére vagy egy set-top-boxra van szüksége. Ha esetleg új tévé vásárlását is terveztük mostanában, akkor elkerülhető az új egység beszerzése, hiszen a jel átalakítására alkalmas dekódert a modern tévék többsége tartalmazza, érdemes erre rákérdezni a boltban. Az új sugárzás egyébként szebb képet és nagyobb felbontást is jelent, így a modern tévéken az alap csatornákat is jobb minőségben élvezhetjük.
A set-top-boksz megvásárlása után a legtöbb antennával elérhetjük a digitális csatornákat, szobaantennát viszont elsősorban csak a jeladók közelében ajánljak. A beltéri egység körülbelül 10 ezer forintba kerül, de egy két ezer forinttal többért olyan egységet is vásárolhatunk, mely később előfizetési díjért cserébe több csatorna vételére is alkalmas. Ehhez bővítőkártyát kell vásárolnunk valamelyik árusító üzletben.
A beszerelés konkrétan néhány perces művelet abban az esetben, ha megfelelő antennánk van. Az eddig a tévébe csatlakoztatott "banándugónak" nevezett csatlakozót ezentúl a megvásárolt set-top-boxba kell kötni, míg azt a leírás szerint csatlakoztassuk a tévéhez. ez után már szinte azonnal élvezhetjük a megszokott csatornák mellett megjelent további négy adót.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Nem enyhül az élelmiszer-infláció, de nem mindenhol kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni
A Lidl-nél például bővítik az akciós termékek körét.
-
Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)
Évente több száz milliárdos nagyságrendben fektetnek be az árak letörésébe, valamint munkatársaik bérezésébe és egyéb juttatásaiba az árharcos multinacionális nemzetközi élelmiszerláncok.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
- Hatalmas baleset volt az éjjel az M5-ösön
- Hétszázezer fölötti bírság - hatalmas büntetéseket kaphatnak a szabálytalankodó autósok
- Szakértő: Moszkva harcolva tárgyalna, Ukrajna 1991-es határokat akar
- Megmérgezhették az egyik legszebb balatoni fát a csopaki strandnál
- Jön egy fontos NAV-határidő, milliók múlhatnak rajta
- Magyar tudósok: döntő felfedezés a denevérkullancsokról
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


