Donald Trump állítólagos béketerve Ukrajna és Oroszország között komoly vitákat váltott ki a nemzetközi politikai színtéren.

Közel 5000 nevező 9 különböző játékban mérettette meg magát tavaly a K&H és a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) 2024-es együttműködése eredményeként. A tavalyi év számos eseménye között kiemelkedik a Magyar Utánpótlás Program, a K&H MNEB hatodik szezonja és a női e-sport szakág elindulása.
A 2024-es szezonban 354 csapat és közel 4500 játékos vett részt a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságon, ahol 8 különböző versenyszámban mérkőzhettek meg egymással a játékosok a 10 millió forint összdíjazásért. 2024-ben a K&H és a HUNESZ kiemelt figyelmet fordított a női játékosok és a női szakág támogatására: március 8-án, nőnap alkalmából megalakult a Magyar E-sport Szövetség Női E-sport Szakága, amely nemcsak a női versenyzők e-sportban való érvényesülését hivatott elősegíteni, de komoly közösségépítő erővel is bír.
Az első női szakági nap alkalmából rendezett Valorant 2v2 Spike Queen Challenge powered by K&H döntőjében a legjobb 4 női csapat mérte össze tehetségét. A szakági nap alkalmával a szakértők olyan témákat mutattak be és vitattak meg, mint a női e-sportban rejlő karrierlehetőségek, a nők jelenléte a gamer világban, valamint a nemzetközi és hazai szervezetekben és versenyeken. Emellett szó esett a nőként és szülőként felmerülő kihívásokról is.
Magyarország a nemzetközi e-sport térképen
Az e-sportolók a hazai sikerek mellett számos nemzetközi versenyen is szép eredményeket értek el regionális és európai szinten is. A Magyar E-sport Válogatott játékosait a K&H által támogatott selejtezőkön választották ki. Ők képviselték Magyarországot a válogatottak számára meghirdetett, kiemelt nemzetközi e-sport eseményeken, beleértve például az EA Sports FC24, a Counter-Strike 2 férfi és női versenyeit, a Dota 2, a PUBG MOBILE és a Mobile Legends: Bang Bang kategóriákat. Az EA Sports FC24 regionális versenyén első helyezést értek el, míg a Dota 2 játékban negyedik helyet szereztek az európai selejtezőn.
A hazai e-sport sikerességét nemcsak a kitűnő eredmények, de a nézői megtekintések is bizonyítják. A 2024-es év során közel 3 millióan követték figyelemmel a különféle bajnokságok és versenyek online közvetítéseit több mint 10 millió percen keresztül.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Akár 100.000 forint is megtakarítható bankváltással (x)
2024-ben a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60%-a költségmentesen tudott bankolni a tartósan kedvező díjaknak és a folyószámlán lévő összegre fizetett kamatoknak köszönhetően
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


