Így reagált a miniszterelnök a szlovák merényletre, Szijjártó Péter is megszólalt az eset kapcsán.
A Védelmi Tanács ülése után a terrorkészültség magasabb fokozatát rendelhették el hazánkban, ezt az állampolgárok is érzékelhetik majd.
Megerősített rendőri erők jelenhetnek meg a közterületeken, illetve megemelik a védett személyek, stratégiai vállalatok, veszélyes üzemek, zsidó felekezethez köthető intézmények biztonsági szintjét is, miután a terrorkészültséget magasabb szintre emelték - írja a Magyar Nemzet.
Orbán Viktor vasárnap, Izrael Irán általi megtámadása után hívta össze a Védelmi Tanácsot. A megbeszélés után közölte: mindent megtesznek, hogy a világban zajló háborúk ne veszélyeztessék a magyarok békéjét és biztonságát.
A terrorkészültség megemelését a lapnak nyilatkozó szakember szerint az állampolgárok is érzékelhetik majd, több fegyveres járőrt láthatnak majd a nagyvárosokban a közterületeken, és a védekezésbe bekapcsolódhat majd a Magyar Honvédség is. A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy közeledik a fesztiválszezon,
a nagy tömegrendezvényeken pedig szigorúbb védekezésre lesz szükség, anélkül, hogy ezzel jelentősen korlátoznák a résztvevők szabad mozgását, ami mindig nagy kihívás elé állítja a terrorelhárítókat és a nemzetbiztonsági szakembereket. Ezenfelül természetesen meg kell erősíteni a külképviseletek, nagykövetségek, a hitélet, az oktatás és a szociális ellátás intézményeit, különös tekintettel a zsidó felekezet intézményeire.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Róka László
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem semmi bírságot szabott ki az OTP-re az MNB
- Nagyot nézhet, ha kifog egy ilyen új 100 forintos érmét - képek
- Kis-Benedek József: a nagy hiba után esélyük sem volt a Robert Ficót védő testőröknek
- Tragikus migránsüldözés Horvátországban
- A melegeket és a zsidókat becsmérlő plakátrongálót fogtak el a rendőrök
- A hosszú hétvégén is életet menthet, aki vért ad