6 °C Budapest

Brutális átverések a tűzifahirdetésekben: lecsapott a hatóság, röpködtek a bírságok

2020. december 16. 15:33

A Nébih folyamatosan ellenőrzi a hirdetési újságokban és azok internetes felületein megjelenő tűzifahirdetéseket, és a lapkiadókkal szoros és eredményes kapcsolatot tart fenn. A közös munka hatékonyságát vizsgálva, egy májusban megkezdett célellenőrzés során összesen 121 hirdető csaknem 180 tűzifahirdetését és a hirdetők tevékenységét teljes részletességgel vizsgálták a Nébih szakemberei. Néhány súlyos és számos enyhébb jogsértésre is fény derült: a hatóság többek között 6 hirdetést töröltetett, a további ellenőrzésekkor pedig 36 esetben, összesen 3.750.000 forint értékben, bírsággal sújtotta a jogsértőket. Az együttműködés ugyanakkor egyértelműen sikeres, hiszen az eltávolított hirdetések száma csak töredéke az előző évinek.

A hatályos rendelkezések értelmében Magyarországon csak olyan személy adhat fel tűzifahirdetést, aki szerepel a Nébih EUTR hatósági nyilvántartásában, azaz teljes mértékben azonosítható tagja a faanyagkereskedelmi láncnak. Ezt az alapelvet, valamint a hirdetések feladását szabályozó általános szerződési feltételeket tartják szem előtt a lapkiadók és a hatóság együttműködésük során. A májusban indult célellenőrzés során vizsgált 121 hirdető, mintegy 180 hirdetése közül 6 esetben kezdeményezte a hatóság a jogsértő reklám eltávolítását. Ez a szám is jelzi az együttműködés eredményességét, hiszen egy évvel korábban még a hirdetések több mint felénél kellett meghozni ezt az intézkedést.

A célellenőrzés kiterjedt az EUTR azonosítóval hirdetők szállítójegy-kiállítási kötelezettségének vizsgálatára is. A jogkövetési hajlandóság e tekintetben meglehetősen alacsony volt, a hirdetők 60%-a egyáltalán nem vagy csak esetenként igazolta az előírásoknak megfelelő szállítójeggyel a tűzifa eredetét és mozgását. Az ellenőrzött 121 hirdető közül 73 személlyel szemben összesen 154 szankciót alkalmaztak a Nébih szakemberei.
A hirdetőknél végzett vizsgálatok során 7 súlyos jogsértést tárt fel a Nébih, így esetükben a szakemberek - az előírt feltételek teljesítéséig - megtiltották a faanyagkereskedelmi tevékenységet. Komolyabb, 500.000 forint összegű erdővédelmi bírságot kapott az a renitens ügyfél, akit már korábban eltiltott a hatóság a tevékenységétől, ugyanakkor bizonyíthatóan továbbra is működött és hirdetéseket adott fel.

A visszaeső jogsértőknél és a jelentős kockázatot rejtő jogsértéseknél (pl. bizonyítottan szállítójegy nélkül végzett tűzifa-forgalmazásnál) 36 esetben, mindösszesen 3.750.000 forint erdővédelmi bírságot róttak ki. 6 alkalommal került sor a láncszereplő hatósági nyilvántartásból való törlésére, az EUTR technikai azonosítószám egyidejű visszavonásával. 62 ügyfelet köteleztek a pontatlan, hiányzó nyilvántartási adatok megadására, módosítására, pótlására. Kisebb súlyú, első jogsértés miatt 43 hirdető kapott figyelmeztetést.

A tapasztalatok alapján a hatóság 2021-ben kiemelt figyelmet fordít a szállítójegy nélkül végzett erdei faválaszték (tűzifa, hengeres vagy hasított faanyag, faapríték) szállítások visszaszorítására. A szabályok megsértése esetén a hatóság a szállítmányt és szükség szerint a szállítójárművet zár alá veszi, a faterméket pedig elkobozza!

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Nébih ellenőrzéseinek kiemelt célja, hogy a faanyagkereskedelmi lánc illegális szereplőitől megtisztítsa a piacot, valamint védje a legálisan működő kereskedők érdekeit. Az EUTR hatóság az elmúlt 3 évben együttesen 3.043 m3 illegális eredetű faanyagot, zömében tűzifát kobzott el eddig, melynek közérdekű célú, ingyenes átadására a hivatal folyamatosan pályázatokat hirdet az önkormányzatok, közhasznú szervezetek és egyházi jogi személyek részére. Az aktuális pályázati lehetőségekről a Nébih honlapján tájékozódhatnak: https://portal.nebih.gov.hu/faanyagok-kozerdeku-celu-igenylese.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem