Vidéken és az agglomerációban még erősebb lehet a program hatása, mivel ott arányaiban több ingatlan felelhet meg a feltételeknek.
Szinte eltűntek a külföldi vevők a magyar ingatlanpiacról: hogy befolyásolja ez a lakások árát?
Nem csak a magyar, hanem a külföldi vásárlók magyar lakáspiaci helyzetét is megváltoztatta a koronavírus-járvány - derül ki egy frissebb elemzésből, amely azt vizsgálja, melyik országokból érkezett a legtöbb látogató és érdeklődés a magyarországi ingatlanokra.
“Az idei megtorpanás többéves növekedés után következett be. 2018-ban még az előző évhez képest 23 százalékkal több külföldi érdeklődést mértünk a magyarországi, elsősorban budapesti ingatlanok iránt, tavaly már csak 6 százalékos növekedés volt. Az idén pedig felemás eredményt mutatnak a számok. Bár többen látogattak el az oldalakra, de a komoly érdeklődések száma csökkent" - foglalta össze a helyzetet Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, majd hozzátette:
Toplista, érdekes eredményekkel
Az Egyesült Államokból érkeztek a legtöbben az ingatlan.com elemzése szerint: január eleje és július közepe között 870 ezer látogató nézett szét a kínálatban, ami 60 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. Közülük ugyanakkor csak közel 7 ezren érdeklődtek ténylegesen valamely eladó magyarországi ingatlan iránt, ez viszont 23 százalékos csökkenést jelent a múlt évhez képest.
A német felhasználók állnak a második helyen, 6,3 százalékkal többen voltak az idén, de az érdeklődések száma 15 százalékkal csökkent. Harmadik helyre kerültek az ingatlan.com listáján az egyesült királyságbeliek: ők 4,3 százalékkal többen voltak, de 22 százalékkal kevesebb ingatlan iránt érdeklődtek.
“Akad olyan ország is, ahonnan korábban sok látogató érkezett a magyarországi ingatlanokat bemutató oldalakra és befektetési céllal terveztek vásárolni, de most visszaesett a számuk. Kevesebb látogató érkezett például Spanyolországból, Csehországból és Oroszországból" - értékelte az adatokat a cég szakértője. A korábbi években fontos szerepet kaptak a kínai lakásbefektetők és lakásvásárlók, az idén 71 százalékkal több kínai felhasználó nézett körül kínálatban, az érdeklődésig viszont sokkal kevesebben jutottak el, számuk megfeleződött.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hullámzó idei év, kevesebb külföldi vásárló
Az elemzés szerint az idén a látogatók száma felemásan alakult. A járvány legsúlyosabb időszakában - áprilisban - januárhoz képest visszaesett, ám májusban már megindult az emelkedés, júliusban már a januári szint közelében járt.
Azt most még lehetetlen megmondani, hogy a következő hónapokban, években hogyan alakul majd a külföldi kereslet a magyarországi lakóingatlanok piacán. Az előzetes számok alapján a koronavírus-járvány és az utazási korlátozások miatt ugyanis az idei évben kevesebb lehet a külföldi vevő. Még azt sem lehet pontosan felmérni, hogy miként hat a külföldiek befektetési célú lakásvásárlásaira a rövid távú lakáskiadásra vonatkozó szabályozás, amelynek tervezete a napokban jelent meg. A lakáshotelek elterjedése és népszerűsége, valamint magas hozama az utóbbi években hozzájárult ahhoz, hogy a külföldiek a korábbinál nagyobb számban jelentek meg a magyar piacon. Kérdés továbbá, hány külföldön dolgozó magyar dönt majd úgy, hogy akár a járvány hatása, akár más tényezők miatt hazaköltözik.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


