A népszerű pilisszentkereszti kertész és blogger, Szomoru Miklós karácsonyi videóval lepte meg követőit: hazai színészek, zenészek és ismert bloggerek üzennek benne a kertbarátoknak.
Az országban jelenleg 22 aquapark üzemel, emellett számtalan strand van, ahol hűsölhetsz a nagy melegben, mégis egyre többen vágynak saját medencére a házuk vagy a nyaralójuk kertjében. Kialakításuk azonban egy kisebb vagyonba kerül. A Pénzcentrum kiszámolta, hány szezon alatt hozzák be az árukat.
Habár az előttünk álló hét már nem tartogat számunkra igazi kánikulát, júliusban lesz még meleg, lesz még igazi strandidő - amikor imádkozni fogunk a hűsítő megváltásért. Az Időkép előrejelzése szerint jövő héttől ismét melegszik az időjárás, és visszatér az igazi nyár, 30 fokkal és zavartalan napsütéssel, amit csak strandon vagy egy otthoni medence partján lehet elviselni, de egyik sem olcsó mulatság.
Tavaly már megírta a Pénzcentrum, hogy gombamód szaporodik azok száma, akik élnének a medence építtetés lehetőségével. Sőt egyes kivitelezők szerint, ma már boldog-boldogtalan úszómedencét akar magának.
A szakemberhiány azonban olyan mértékű, hogy szinte lehetetlen kivitelezőt találni, ha mégis sikerül, a végösszeg körül-belül 6 millió forint + 1 620 000 áfa, tehát több mint 7 600 000 forintból hozható ki egy 8 méterszer 3,80-as jobb minőségű medence. Aki ezt személyi kölcsönből oldaná meg, annak a Pénzcentrum Kalkulátora nagy segítségére lehet. Nem szabad elfelejteni ugyanis, hogy egy jól megválasztott hitelkonstrukcióval akár tízezreket is spórolhatunk a futamidő teljes ideje alatt, úgyhogy érdemes mindig a lehető legkörültekintőbben utánajárni a lehetőségeknek, és csak ezek után választani.
Sok vagy kevés?
Ez persze rengeteg pénznek tűnik, de gondolj rá úgy, mint egy befektetésre. Nincs szabály arra, hogy egy ház forgalmi értékét mennyire befolyásolja egy medence, kisebb értékű családi háznál arányosan többet számít, akár 5 százalékkal is növelheti az ingatlan értékét. Már egy egyszerűbb kialakítású, olcsóbb medence "jó pont"-nak számít, megkönnyíti az ingatlan értékesítését.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Arról nem is beszélve, hogy bizonyos idő után akár még meg is térülhet a fent említett költség, főleg, ha a csúszdaparkok belépőjegyárait vesszük alapul. A Pénzcentrum még júniusban írta meg a magyarországi aquaparkok idei belépőárait, cikkünkben 22 fürdőt vettünk gorcső alá. Van, ahol 7500 forintot is elkérnek belépéskor, a legolcsóbb jegy pedig 2000 forintba kerül. A felnőtt belépőjegyek átlagos ára 4360 forint, míg egy diákbelépőért 3420 forintot kell fizetni. Így tehát egy négytagú család egyetlen alkalommal 15 560 forintot hagy a pénztárnál, és akkor még az 500 forintos üdítőkről, ezer forintos lángosokról, többezer forintos hamburgerekről egy szót sem ejtettünk - ezeket a költségeket otthoni körülmények között a töredékéért meg lehet úszni.
Persze lehetetlen összehasonlítani az otthoni strandot egy nyilvános hellyel, hiszen nem lehet összemérni a kétfajta élményt, mégis a belépők árát érdemes a megépítés költsége mellé tenni. Saját medencével a két és fél hónapos nyár akár minden napján a család rendelkezésre áll a privát strand, ugyanezért egy nyár alatt több mint egymillió forintot (1 085 000 Ft), kellene kifizetnie a 4 főnek, arról nem is beszélve, hogy adott esetben több száz emberrel is meg kell osztani a vizet. Ezek szerint tehát durván 7 év alatt hozza be az árát.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








