16 °C Budapest

Milliókat kaphatsz lakásfelújításra: egyetlen extra filléredbe sem kerül

2018. augusztus 24. 05:38

Közeleg az ősz, és a 2018/19-es fűtési szezon, így nem nagyon lehet már tovább halogatni lakóingatlanunk tervezett korszerűsítését. Erre most ráadásul kiváló pénzügyi lehetőség mutatkozik: az alacsony hitelkamatok miatt ugyanis sok esetben a havi átalányon megtakarított összeg nagyobb, vagy legalább akkora lesz, mint az energetikai felújításhoz igénybe vett hitel törlesztőrészlete. Mutatjuk a kokrét finanszírozási tudnivalókat.

Habár az elmúlt hetek időjárása, illetve az előttünk álló napokra vonatkozó előrejelzés sem erről tanúskodik, de itt van az ősz a nyakunkon. Az idei évben is szeptember 15-én indul a hivatalos fűtési szezon, így ha másnak nem is, ennek már mindenképp eszünkbe kell juttatja a tényt, hogy ma a Magyarországon felhasznált összes energia 40 százalékát épületeinkben használjuk el, amelynek mintegy kétharmada a fűtés és hűtés számlájára írható. A háztartások energiafelhasználásának megközelítőleg 80 százaléka hőcélú felhasználás (fűtés, használati melegvíz, illetve főzés). Ugyanakkor

a nagyjából 4,3 millió lakást kitevő állomány 70 százaléka nem felel meg a korszerű funkcionális műszaki, illetve hőtechnikai követelményeknek.

Sokatmondó adat, hogy ma még egy azonos alapterületű budapesti lakás fűtési energia-felhasználása duplája egy hasonló bécsi lakásénak. Magyarország az EU 27 országából az EU átlagához viszonyított, az éghajlati különbségekkel korrigált lakossági energiafogyasztás tekintetében a tíz legmagasabb között van (a 2000-2007 közötti 220 kWh/nm/év európai átlaghoz képest a magyar lakossági átlagérték 247 kWh/nm/év).

Az energiahatékonyság javításának tehát kiemelt részét kell, hogy képezzék az épületenergetikai fejlesztések. Ezen belül elsősorban szigetelésre, nyilászárócserére, valamint fűtéskorszerűsítésre, és a megújúló energia felhasználására kell törekedni. Kutatások szerint épülettípusonként ezek különböző mértékű alkalmazásával akár 60 százalékos megtakarítást is el lehet érni.

Mindezt figyelembe véve indítottunk a Pénzcentrumon felmérést a tavalyi év folyamán. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a magyar lakóingatlan-tulajdonosok, a fentiek közül melyik korszerűsítési munkát favorizálják. Több mint 13 ezer olvasónk szavazata alapján úgy tűnik, meglehetősen kiegyenlített a kép; mindössze a napelemes beruházás húzott el valamelyest a többi, amúgy jóval kézenfekvőbb korszerűsítési munkálattól.

Pénz nélkül is megy

Ráadásul az sem kell, hogy feltétlenül elriasszon a munkálatoktól, hogy meg rá a teljes fedezet. Számos kutatás, illetve ma már többezer idehaza megvalósult valós lakossági korszerűsítés is igazolja ugyanis, hogy komplex energetikai korszerűsítéssel akár annyit is meg lehet spórolni a rezsiszámlákon, hogy simán megérheti kölcsönből belevágni a munkálatokba, hiszen a hitelkamatok ma rekord alacsony szinten vannak. Azaz az energetikai számítással alátámasztott beruházást követően

a havi átalányon megtakarított összeg nagyobb, vagy legalább akkora lesz, mint a megvalósításhoz igénybe vett hitel törlesztőrészlete.

Ahhoz, hogy ezt kiderítsük, persze minden esetben egyedi számítást kell végeznünk. Ehhez egyrészt érdemes elkészíttetni az ingatlan zöldkártyáját, amely a jelenlegi állapoton túl ajánlást is megfogalmaz a korszerűsítésre. Másrészt a beruházás költségelemei kapcsán szét kell néznünk a piacon elérhető hitelkonstrukciók között is.

Ez utóbbira kiváló megoldást nyújthat a Pénzcentrum kalkulátora, amellyel a legtöbb magyar bank termékeit hasonlíthatjuk össze, köztük a korszerűsítésre is igénybe vehető lakáshiteleket, illetve szabad felhasználást biztosító személyi kölcsönöket is. De a példa kedvéért mi is elvégeztünk egy mintaszámítást. A beállításoknál abból indultunk ki, hogy

bő 3 millió forintból a korszerűsítések szentháromságából, azaz a szigetelés, nyílászárócsere, fűtéskorszerűsítés trióból kettőt a legtöbb esetben könnyedén kipipálhatunk.

Ennek megfelelően elsőre 3 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek (a rezsivel történő összehasonlítás miatt ez a mérvadó) szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 51 798 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank (THM 8,27%) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (51 856 Ft/hó; THM 8,10%); illetve a Budapest Bank (52 219 Ft/hó; THM 7,90%) ajánlata sem. Továbbá érdemes még megemlíteni a Cofidis vagy épp az ERSTE Bank ajánlatát is.

Na persze azt le kell szögezni, hogy így augusztus végén - tekintve az egyes munkálatok kivitelezési idejének alakulását, amelyet erőteljesen tetéz az ágazati szintű munkaerőhiány - kizárólag a nyílászárók cseréje tűnik valóban megvalósítható beruházásnak, a többi megoldásra tavaszig, nyár elejéig várni kell. A nyílászárók estében ugyanis engedélyeztetésre csak ritka esetekben van szükség, maga a szerelési munka pedig, még egy nagyobb ingatlan esetében is belefér 1-2 napba.

Ha tehát már most beleugranál a munkálatokba, pusztán az ablakok cseréje, a fenti példaszámításnál alapul vett összegnél jóval kevesebből is kijöhet. 1 milliós hitelösszeg mellett, és 60 hónapos futamidővel például a következő költségekkel számolj: a örlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a K&H Bank nyújtja, náluk 20 033 forintos törlesztőt ígér a 8,81%-os THM; de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében 20 252 forintos törlesztővel számolhatunk havonta. Emellett érdemes még megemlíteni a CIB Bank, a Budapest Bank, a Cofidis, az ERSTE Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorait.

Habár a példaszámítások igazolják, hogy még hitelből is megéri belevágni az energetikai felújításba, ettől függetlenül le kell szögezni, hogy egy hitelnek mindig vannak költségei, tehát a legjobb befektetés az, ha nagyobb részben (vagy teljes egészében) a megtakarításainkból finanszírozzuk a korszerűsítést.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem