Ősz végén, illetve télen jóval csendesebbek a nyaralóhelyek, mint a tavaszi nyári időszakban, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az eladásra kínált ingatlanok olcsóbban szerezhetők be ilyenkor - írja a Napi.
A Balaton déli partján az elmúlt években kezdett visszatérni a vásárlói kedv, főként Fonyód, Balatonfenyves, Balatonlelle, Balatonboglár és Siófok környékén. Elsősorban magyar vásárlók keresnek 6-15 millió forint közötti lakásokat, nyaralókat.
A tél közeledtével azonban az érdeklődés lankad, így a vevő alkupozíciója erősödik, akár 20-30 százalékos árengedményt is el lehet érni ilyenkor - állítja Sümegh Nándorné, a BA-S-HA Kft. tulajdonosa.
A 700-800 négyzetméteres átlagos telkek ára 8-10 millió forint, de a 20-25 éves, felújításra szoruló, egyszintes kockaházak 15-20 millióért is beszerezhetők, a 150-200 négyzetméteres, tetőteresek ára 18-24 millió között van. Elsősorban ez utóbbiak esetében lehet 1-2 milliót alkudni.
Az öt éve épült családi házakon is sokat lehet most spórolni, hiszen míg korábban 30-34 millió között kínálták ezeket, most 27-28 millióra mentek le az árak. A nyaralók árai közül a kisebbeké elhelyezkedéstől, mérettől és felszereltségtől függően 6,5-18 millió között mozognak, a nívósabbaké 28-30 millióról indul.
Az északi parton is bő a kínálat, ahol főleg Füred, Tihany számítanak a drágább településeknek, míg a kisebbek - Alsóörs, Csopak - némileg olcsóbbak, itt egy kisebb nyaralóhoz 12-20 millióért hozzá lehet jutni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Velencei-tó partján azonban a kereslet még mindig igen visszafogott, a tavalyi negyedére esett vissza, ami idén 5-10 százalékos áresést eredményezett. Igen széles a választék a társasházi lakásokból, melyek ára szintén jelentősen esett tavalyhoz képest.
A horvát ingatlanpiacon is akciós a kínálat ilyenkor: egyes településeken tavaly épült apartmanokhoz 1600 eurós négyzetméterár helyett ma már 1250-ért hozzá lehet jutni.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







