Zaciban Demi Moore aktfotója! Meztelen sztárokkal a művészcsőd ellen

2009. szeptember 16. 11:02

Kilátástalan anyagi helyzete miatt egy szerzői jogokra specializálódott hitelezőhöz fordult a nemzetközileg elismert 60 éves fotóművész, Annie Leibovitz. A fotós 24 millió dolláros adóssággal küzd, a fizetési határidő pedig a múlt héten lejárt. A végső megoldásnak a zenészekről, színészekről, valamint egyéb hírességekről készített aktok szerzői jogainak elzálogosítása tűnt.

A fotós tárgyalásokat kezdeményezett a hitelezővel a futamidő meghosszabbításáról, melyek ügyvédje szerint sikerrel zárultak, de a megállapodás pontos részleteit nem hozták nyilvánosságra.


Annie Leibovitz

A jogász megerősítette, hogy nem múltak el a viharfelhők, a fedezetként felajánlott ingatlanok valamelyikét mielőbb értékesíteni kell, a szerzői jogok elzálogosításából befolyó összegből pedig rendezni kell az eddigi elmaradásokat.

A művésznő a New York-i lakására és három egymással szomszédos elővárosi házra vett fel jelzáloghitelt még 2002-ben. Az ingatlanok felújítása rendkívül elhúzódott, az értékesítés pedig jelen körülmények között sokkal nehézkesebb, mint amire korábban számítani lehetett.

Az anyagi gondokat súlyosbította, hogy a felújítás során engedély nélkül végzett pinceásás károkat okozott a szomszédos ingatlan tulajdonosának, aki több millió dollárt perelt el a művésznőtől.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A pénz elment, az adófizetés és a havi törlesztők elmaradtak, a közüzemi számlákat sem tudta már fizetni Leibovitz. Végső megoldásnak a teljes életművének elzálogosítása maradt, így kerültek az erre szakosodott Art Capital Group birtokába a John Lennonról és Yoko Onoról, valamint a terhes Demi Moore-ról készített aktfotók szerzői jogai.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 30. kedd
Pál
27. hét
Június 30.
Aszteroida világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?