A kedd reggeli stagnálás után magára talált a forint, az euró jegyzése délelőtt 364,15-ig süllyedt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 624,38 pontos, 1,78 százalékos csökkenéssel, 34 518,75 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője a nemzetközi profitrealizálással, hangulatromlással magyarázta a hazai tőzsde esését. Kiemelte, hogy negatív hangulatban telt a kereskedés, szinte valamennyi vezető részvény ára jelentősen csökkent. Különösen az OTP esett sokat, közel 3 százalékkal, de több mint 2 százalékos mínuszban van a Mol, és 1 százalék feletti a Richter esése is. Kicsit gyengült a forint is - tette hozzá.
- A Mol árfolyama 50 forinttal, 2,44 százalékkal 2000 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 2,88 százalékkal 9095 forintra esett, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom 5 forinttal, 1,27 százalékkal 400 forintra erősödött, forgalma 303,2 millió forint volt.
- A Richter-papírok 80 forinttal, 1,14 százalékkal 6935 forintra gyengültek, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.
- A BUMIX 3296,53 ponton zárt szerdán, ez 21,30 pontos, 0,65 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva
- mondta a vezető elemző.
Kedden 2 százalék körüli mínuszban zártak a New York-i tőzsdeindexek, melyek a vegyes nyitás után szerdán is lefelé indultak annak hatására, hogy Jerome Powell, a Fed elnöke a nyitás előtt nem sokkal arra figyelmeztetett, hogy a koronavírus-járvány példátlanul gyors és mély recessziót idézett elő, rosszabbat, mint bármely válság a második világháború óta. Szerdán borúlátó hangulat uralkodott a nagy nyugat-európai tőzsdéken is, délután mínuszban voltak a főbb tőzsdeindexek.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







