Sikeresen lezárultak az egyeztetések a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, így Magyarország több mint 92 milliárd forintnyi támogatáshoz jut.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 45 715,33 ponton, a múlt hetihez képest 1220,23 pontos, vagyis 2,74 százalékos emelkedéssel zárt pénteken.
A részvényforgalom az előző heti 53,825 milliárd forintról 51,203 milliárd forintra csökkent, a vezető részvények erősödtek a múlt heti zárás óta.
Az Equilor Befektetési Zrt. összefoglalója szerint vállalati hírek több nagy kibocsátó árfolyamát is jelentősen befolyásolhatták a héten. A Mol hétfőn bejelentette, hogy Vecsés határában jelentős mennyiségű kőolajat talált, viszont a Barátság kőolajvezetéken egy időre leállt a szállítás. Az OTP és a Richter kilátásai javultak, ugyanis mindkettőre céláremelés érkezett a héten. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a héten nem módosította a kamatszinteket, de a kormány bejelentette, hogy beavatkozik a betéti kamatokba - írták.
A BÉT a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére is jól kezdte a hetet, és kedden is folytatódott a BUX emelkedése a Mol erősödésének köszönhetően. Szerdán átmenetileg megtört a lendület, mivel kiderült, hogy továbbra sem érkeznek az uniós források, a csütörtöki zárásra viszont a magyar részvénypiac vissza tudott kapaszkodni, így ismét emelkedéssel zárt. A hét utolsó napján újra jobban teljesített az európai átlagnál a magyar tőzsde.
- A vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 3,94 százalékkal a Richter erősödött. Árfolyama elérte a 8315 forintot, összforgalma a 6,15 milliárd forintot.
- Szintén jelentős mértékben, 3,28 százalékkal emelkedett a Mol árfolyama, amely 2768 forintig jutott 6,14 milliárd forintos forgalom mellett.
- A Magyar Telekom 2,81 százalékos emelkedést ért el, árfolyama 329,5 forintnál, heti forgalma 452 millió forintnál állt meg pénteken.
- Az OTP 2,08 százalékkal erősödött, pénteki záróértéke 10 800 forint lett, heti forgalma meghaladta a 36,725 milliárd forintot.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,04 százalékkal, 1,63 ponttal csökkent, 1,722 milliárd forintos összforgalom mellett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







