15 °C Budapest

Jobb lehet az új lakáskassza? Most kiderül

Pénzcentrum
2011. november 4. 11:00

"Egyszer mindennek eljön az ideje...! Még annak is, hogy saját lakása legyen" - kezdte meg kampányát az Erste lakástakarékja. Így mostantól 3 lakáskassza közül választhatunk, de vajon vannak lényeges különbségek? Itt a válasz!

Az OTP és az ERSTE mögött ott a banki háttér és a fiókhálózat, a Fundamentának a kifinomultabb lakáskasszákra szabott informatikai rendszere. Melyik jelent igazán nagy előnyt egy olyan termék esetén, ahol olyan erős törvényi gátak vannak, mint jelen esetben. Adottnak tekinthetjük a maximális 10 és a minimális 4 éves megtakarítási időt, az állami támogatás maximálisan 72 ezer forintos mértékét évente. A megtakarítási időszak végén nyújtott hitel kamata sem lehet 10 százaléknál magasabb. Fontos még tudni, hogy a szerződésben meghatározott betéti és hitelkamat mértékét, valamint a kezelési költség mértékét a szerződés időtartama alatt nem lehet módosítani. Valamint az itt felhalmozott megtakarítást és a hitelt csakis lakáscélra lehet fordítani, legyen az felújítás, építés vagy vásárlás.

10 év, és minden ötödik ember lakáskasszában takarít meg >> interjú! <<

Öt éven belül nyereséges lesz, és idővel legalább 10-12 százalékos piaci részesedést fog elérni az Erste Lakás-takarékpénztár - ismertették az Erste Bank. A piacot jellemző 12 százalékos szerződéses szám bővülésével ez könnyen elképzelhető más kasszák részesedésének csökkenése nélkül is. Gergely Károly, a Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatója szerint 10 év alatt 20 százalékosra nőhet a szerződések száma a lakosságon belül.

A számokat átfutva láthatjuk, hogy az Erste lakáskassza megtakarítási termékei sem térnek el a másik két szereplőétől. Legkisebb havonta megtakarítható összeg itt 2400 forint.

Az Erste lakástakarék indulásában nagyot segít, hogy egykor a bank a Fundamenta egyik legnagyobb partnere volt, fiókjaiban már folyt hasonló termék értékesítése, sőt kombinált hitel folyósítása is. Ezt tovább erősíti a most indult marketing kampány, melynek keretében számlanyitási díj mentesen kezdhetik el az ügyfelek megtakarításaikat.

OTP vagy Fundamenta: melyik a jobb? >> Kattints! <<

Induló pénztárként az Erste Lakás-takarékpénztár jelenleg nem nyújt előhitel/azonnali hitel konstrukciót. Csak a megtakarítási időszak végén van lehetőség hitelhez jutni, ami minimum 4 év.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ahogy a fenti összehasonlításból is láthattuk a 3 lakástakarék között lényeges különbség nincs. A kamatok hasonló sávban mozognak a szerződéses összegeket és a futamidőket a törvény szabályozza. Legkisebb összeggel az OTP-nél lehet elkezdeni a takarékoskodást. Ez elsősorban lakásfelújításra gyűjtögetőknek lehet jó. Az Erste induló pénztárként nem nyújt azonnali kölcsönt. Végtörlesztésre így gyakorlatilag egyik pénztárnál sem kapunk hitelt, mivel a Fundamenta felfüggesztette végtörlesztésre nyújtott kölcsönök folyósítását.

A kis különbségekre való tekintettel azoknak ajánlható az Erste Lakástakarék, akik nem kívánnak a megtakarítási időszak vége előtt pénzhez jutni. Ez esetben a maximális szerződéses összeg esetén 80 ezer forintot spórolhatunk a 0 százalékos számlanyitási díjnak köszönhetően év végéig. Frissítve: Hasonló akcióját az OTP lakástakarék is meghosszabbította, így mind a két bank lakáskasszájánál ingyenes a számlanyitás ez év végéig.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 11. 10:46
Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt időszakban, amióta beesett a Fidesz népszerűsége, sorra adta a...
Összkép  |  2026. április 11. 00:20
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarorszá...
iO Charts  |  2026. április 10. 19:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Megbicsaklott a Visa és a Mastercard részvény árfolyama. Pedig, h...
Bankmonitor  |  2026. április 10. 13:32
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerüln...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?