A Newcastle United futball csapat dúsgazdag tulajdonosa, Mike Ashley alig két óra leforgása alatt, közel 1 millió fontot bukott egy angliai kaszinóban. Hazánkban is vannak szép számmal, akik játékfüggők. A szerencsejáték Zrt. éppen ezért felhívja a figyelmet, hogy a túlzásba vitt szerencsejáték mentálhigiénés problémákat okozhat, illetve szenvedélybetegség kialakulásához vezethet.
A szerencsejáték függőnek tartott klubtulajdonos este 11 órakor tért be Alan Pardew csapatmenedzser valamint Derek Llambiass ügyvezető igazgató társaságában a newcastle-i Aspers kaszinóba, hogy hódolhasson szenvedélyének. Ashley a játék kezdetén még 130 ezer font (42 millió forint) pluszban volt, azonban hamar fordult a szerencséje és alig két óra leforgása alatt 970 ezer font (313 millió forint) veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.
A jelenlévők elmondása szerint a dúsgazdag klubtulajdonos nem tűnt feldúltnak, még 700 font (226 ezer forint) borravalót is adott a kaszinó dolgozójának, ami igencsak furcsa, hiszen általában csak akkor adnak borravalót a játékosok, ha nyernek.
Százezer szerencsejáték-függő Magyarországon
A felnőtt magyar lakosság 1,2 százaléka, azaz mintegy százezer ember szerencsejáték-függő - olvasható "A játékszenvedély és felelős játékszervezés" című 2010-es tanulmányban.
A szerencsejáték-függőség magyarországi helyzetéről az Ipsos Véleménykutató Zrt. végzett felmérést a Szerencsejáték Zrt. megbízásából még az előző év folyamán. Az országos vizsgálat során tízezer embert kérdeztek meg a játékfüggőség társadalmi és egyéni kockázatairól.
A vizsgálat szerint a szerencsejáték-függők átlagosan húszezer forintot költenek havonta szenvedélyükre, de ennél magasabb összegek sem ritkák. A megkérdezettek szerint "az a játékfüggő, aki nem képes kontrollálni magát a szerencsejátékoknál, aki azért keresi a pénzt, hogy azt utána szerencsejátékra fordítsa".
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kutatás kiterjedt a szenvedélybetegek családtagjainak véleményére, az őket érintő következményekre is. A függőkhöz közel álló rokonok többsége úgy nyilatkozott, hogy anyagi helyzete rosszabb lett a betegség megjelenése óta. A megkérdezettek a betegség kialakulásáért leginkább az egyént tették felelőssé, ezt a játékostársak követik, a játékszervező pedig a harmadik helyen áll.
A kutatás rávilágított arra is, hogy az átlagos, tipizált szerencsejáték-függő 39 éves, férfi, alacsony iskolázottságú és városi lakos.
Megfigyelhető az is, hogy az online szerencsejáték egyre nagyobb probléma Magyarországon. A szerencsejáték ezen formáját választja a függők mintegy 48 százaléka. Az internetet használók fokozott veszélynek vannak kitéve, mert ezeken a játékokon a pénz ténylegesen nem jelenik meg, ez pedig felelőtlenebbé teszi az embert a költésben, és így felerősíti a kockázatot.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







