Seasonal cleaning of yellow falling leaves in the yard with garden tools. Filled Bucket, broom and shovels.

45 ezres pluszjuttatást kaphatnak a közmunkások: itt kell igényelni

2021. április 15. 13:02

Akár meg is háromszorozhatják eddigi keresetüket a Gazdaságvédelmi Alap forrásaiból ma induló "Közfoglalkoztatásból versenyszférába" program résztvevői – mondta el Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette: a félmilliárd forintos keretösszeg ezúttal 1-2 ezer közfoglalkoztatott elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedéséhez járulhat hozzá.

A program célja, hogy a megfelelő szakképzettséggel rendelkezők a közfoglalkoztatást maguk mögött hagyva a versenyszférában dolgozzanak tovább. Ennek érdekében elhelyezkedési juttatásban részesülhetnek azok, akik a közfoglalkoztatási jogviszonyuk időtartamának lejárta előtt állást találnak a nyílt munkaerő-piacon. Minél hamarabb lép ki a valaki a közfoglalkoztatásból, annál több támogatáshoz juthat, hiszen a hátralévő időre utólag kapja meg a havi 45.600 forintot.

Elhelyezkedési juttatást kaphatnak a mezőgazdasági idénymunkát végző közfoglalkoztatottak is, naponta 2 ezer, egy hónapra tehát akár 62 ezer forintot is. A résztvevők nettó keresete így a minimálbérrel számolva mintegy 160 ezer forint lehet, a korábbi bevételük közel háromszorosa, amit a családi adókedvezmények még tovább növelhetnek.

Hosszú távon csak új adófizető munkahelyek létrejöttével, ezek arányának növelésével valósítható meg a teljes foglalkoztatás. A kormány a korábbi években mintegy 17 ezer  közfoglalkoztatott piaci alapú munkavállalásához nyújtott támogatást a programban.

A részletes dokumentáció a munka.hu oldalon érhető el. Kérelmet a helyileg illetékes kormányhivatalokhoz, a járási és fővárosi kerületi hivatalokhoz lehet benyújtani.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?