A muskátli klasszikus ágyás- és balkonnövény, a nyár sztárja! Élénk színével, bőséges virágkoronájával és kiváló ellenálló képességével bárkit levesz a lábáról.

Vidéki holokauszt-túlélőkről készül Gyulán darab: ifj. Vidnyánszky Attila is játszik benne
Két saját produkcióval várja a közönséget a téli-tavaszi kamaratermi sorozatban a Gyulai Várszínház - közölte a teátrum szerdán közleményben.
Az egyik március 5-én a Pénelopeia című előadás lesz a Maladype Színházzal közösen, Balázs Zoltán rendezésében, Szilágyi Enikő főszereplésével.
A másik április 18-án Az Ártatlanok. Levelek a Kner család életéből (1938-1946) című felolvasó-színházi előadás lesz, amely a nagy múltú, világhírűvé vált gyomai nyomdász- és művészdinasztia életébe nyújt bepillantást, a többek között a gyulai levéltárban őrzött leveleik révén. Kner Izidor Gyomán, Budapesten és Chicagóban élő leszármazottainak levelei idézik meg egy magyar zsidó család tagjainak a 2. világháború előtti, alatti és utáni életesélyeit, tragikus sorsát. A Hegedűs D. Géza rendezte előadásban fellép a rendező mellett Hegyi Barbara, Hirtling István, Waskovics Andrea és ifj. Vidnyánszky Attila.
A kamaratermi sorozat része február 2-án a Játszd újra, Sam; február 23-án a Szexpedíció. Márciusban Háy János Elem című darabját Mucsi Zoltán és Kerekes Éva főszereplésével, Bérczes László rendezésében, a Déryné Program keretében hozzák Gyulára, így csupán 200 forintos regisztrációs jegyet kell rá váltani. A Vígszínház és az Orlai Produkció előadását, A kellékest, Kern András jutalomjátékát március 22-én tekinthetik meg a nézők.
Áprilisban a saját bemutató mellett a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához közeledve bemutatják az Anne Frank című monodrámát Tövispataki Beáta előadásában. A tavaszi évadzáró előadás a Trigatu indiai táncszínházi társulat a Ramayana alapján készült produkciója lesz - írták a közleményben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A részletes programkínálat a www.gyulaivarszinhaz.hu oldalon érhető el.

Idén a Balatonnál Szigliget lesz a kultúra fellegvára: Alföldi Róbert is színpadra lép a Várudvarban
A 35. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét fesztivállal indulnak a programok a Szigligeti Várudvarban; a nemzetközi filmfesztiválon 70 filmet láthat a közönség május 1....
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Fenntarthatóság és sztármárkák: ezek a legfrissebb trendek a drogériákban
Utánajártunk, hogy mekkora a keresletnövekedés a celebmárkák iránt és hogyan zajlik a termékfejlesztés.
-
Megtérülhet egy csúcskategóriás robotporszívó? A Dreame X50 Ultra Complete válasza meglepő! (x)
Elsőre két dologgal érdemes tisztában lennünk! Az első kérdés, hogy Ön olyan átlagos háztartások közé tartozik-e, amelyek évente több száz órát töltenek takarítással? A második kérdés, hogy mennyit ér Önnek a szabadidő?
-
Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.
-
Állampapír? Globális piacok? TBSZ? - A szakértő válaszol (x)
A Lightyear befektetési platform március 5-én webináriumot szervezett az állampapírokról és a tartós befektetési számla (TBSZ) előnyeinek kihasználásáról.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


