Van, ahol több ezer forintot spórolhatnak a nyugdíjasok egyetlen fürdőzéssel, Tiszacsegén pédául bizonyos feltételekkel még a belépőért sem kell fizetni.
Csak engedéllyel gyűjthető a hullott agancs - írja az Országos Magyar Vadászati Védegylet közleményében.
A gímbikák többsége februárban és márciusban veti le fejdíszét, ami ezekben a hetekben szinte vonzza az agancsgyűjtőket az erdőkbe. Tudni kell azonban, hogy ez a tevékenység a hatályos jogszabályok szerint csak az adott terület vadászatra jogosultjának írásbeli hozzájárulásával történhet. E nélkül a Büntető Törvénykönyv (Btk.) szerint lopásnak minősül, emellett bizonyos esetekben több százezer forintos vadvédelmi bírság is kiszabható érte a Vadgazdálkodási törvény értelmében. Sőt megvalósulhat a szintén Btk. szerinti, börtönnel is sújtható állatkínzás is. Az illegálisan gyűjtött agancs felvásárlása orgazdaság.
Mindezen túl pedig a vadállomány zavarása miatt a télen nagyobb - akár több száz egyedből álló - csapatokba verődő szarvasok nappal is aktívak lehetnek, ami fokozott balesetveszélyhez vezet, ha a meghajtott csapat közúton is átvág menekülés közben.
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete, nyomatékosan kéri az erdőjárókat és az agancsgyűjtés iránt érdeklődőket, hogy feltétlenül vegyék figyelembe a leírtakat illetve a vonatkozó jogszabályi hátteret a magyar szarvasállomány, a vadgazdálkodók és saját maguk érdekében!
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







