Újabb alattomos kór szedi áldozatait: ezek a fő tüntetei, óriási veszélyben vannak az idősek

Pénzcentrum2023. augusztus 27. 19:03

A szokásokhoz híven ezen a héten is összegyűjtöttük a Pénzcentrum legjobb anyagait erről a hétről. Szót ejtettünk focistafizetésekről, eltörölt családi kedvezményről, de alattomos népbetegségek és a hőség is sokszor szerepeltek nálunk. Olvasd újra őket most!

Széles spektrumon mozgott a Pénzcentrum szerkesztősége 2023 34. hetében, már ami a témákat illeti. Az olvasóink most a MÁV toborzását, az iskolakezdéssel kapcsolatos híreket, valamint a spórolással kapcsolatos tippeket keresték leginkább.

Lássuk, miket olvastatok legszívesebben ezen a héten - vagy ha lemaradtál róla, most bepótolhatod.

Egyáltalán nem mindegy, melyik karodba kaptad a COVID-vakcinát: lesújtó hírt kaptak az oltottak

Az csinálhatta jól, aki nem csak az első és második "adagot", hanem az utána következtető emlékeztető oltásokat is ugyanabba a karjába kérte, mint az első alkalmakkor - ezt állítja egy most megjelent orvosi tanulmány, amely több száz beoltott ember adatait, gyógyulását és a testük immunválaszát vette alapul. Az eredmény egyértelműsége még a kutatókat is meglepte, és ők is arra biztatnak, hogy mostantól ezt a módszert kövesse, aki még esetleg nem jutott el emlékeztető oltásokig.

Újabb alattomos kór szedi áldozatait: ezek a fő tüntetei, óriási veszélyben vannak az idősek

A héten brutális volt a forróság, az augusztus végi időjárás alaposan meggyötört mindenkit. A nagy melegben fontos a folyadék-utánpótlás, viszont az idősek ebben az időszakban könnyen kiszáradhatnak, mert jellemzően amúgy sem fogyasztanak elég folyadékot. A szakértők szerint ezért érdemes például emlékeztetőket beállítaniuk. Az sem mindegy, milyen fajta kiszáradásban szenvedünk, ugyanis ha a szervezet sóháztartása is felborul, akkor nagyobb baj is lehet.

Kevesen tudják, hogy jogosultak a több tízezres rezsitámogatásra: itt a lista, kik igényelhetik a pénzt

Bár az elmúlt hónapokban végre elkezdett csökkenni az infláció, azonban még mindig kétszámjegyű, így sok családnak nehezére esik tartani a lépést az energiaárakkal és a folyamatosan dráguló mindennapi kiadásokkal. Ennek megakadályozására a kormányzati támogatások mellett több önkormányzatnál is lehet támogatásokat igényelni. A Pénzcentrum most felkereste a polgármesteri hivatalokat, hogy megtudjuk, a tél közeledtével milyen formában támogatják a kerület, vagy a települések lakosságát.

Érik a 2023-as garázsfrász: temérdek magyar tulaj ezzel nem számol, nagyon csúnyán ráfázhatnak

2023-ra jócskán elszálltak a garázsárak, igaz a bérbeadási összegek számottevően nem változtak. Ezzel együtt is megérheti persze befektetési céllal garázst venni, majd kiadni, hiszen miközben Budapesten az átlagos bruttó bevételarányos hozam a garázsok esetén 4 százalék, addig a lakásoknál ez 3,1 százalék. Ráaádsul a bekerülési költség is jóval alacsonyabb, mint egy lakás esetében. Igen ám, de a garázs utáni adózás nem egyszerű dolog, sok buktatóval jár, és mondhatni a viszonylag alacsonyabb bevételhez képest rendkívül macerás dolog. Ezeket a tényezőket szedtük most össze a Pénzcentrumon.

Hihetetlen sztárgázsik: ennyit keres valójában Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos Angliában

Immár tudni lehet, mennyit keres Szoboszlai Dominik Liverpoolban, ennek kapcsán megkerestük a többi topligás magyar fizetését is. A milliárdos összeg már nem elérhetetlen (persze forintban és évente), ám a magyar labdarúgók még mindig a közelében nincsenek azoknak az összegeknek, amiket a futball új térhódítói, a szaúdiak hajlandók kifizetni a szupersztároknak.

Itt az őszi hidegzuhany a magyar szülőknek: innentől már ez a támogatás sem jár a családoknak

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A bölcsőde finanszírozásához idén csak március 31-ig vehettek igénybe állami támogatást a családok, a kifizetések június 30-ig bezárólag töténhettek meg. Ez a lehetőség pedig úgy tűnik, végleg megszűnt, a határidőt nem hosszabbították meg, ahogy a korábbi években. Így viszont sok szülőnek nehezebb lehet a visszatérés idén ősztől a munkaerőpiacra.

Elképesztő, mi derült ki a magyar tejekről is: ezért mondanak le egyre többen ezekről a termékekről

Nem meglepő, hogy a tejalternatívák közül a tehéntej a legkevésbé fenntartható a termeléséhez kapcsolódó szén-dioxid kibocsátás és vízfogyasztás szempontjából. Azonban a növényi tejek fenntarthatósága is igen különböző, ahogy az árszínvonalukban is komoly eltéréseket találni.

Ezek a legszegényebb települések Magyarországon: letaglózó, mennyiből tengődnek családok

Brutális bérszakadék tátong a magyar társadalomban: a Pénzcentrum által kigyűjtött, település-szintű statisztikák ugyanis azt mutatják, hogy a legszegényebb településeken hozzávetőlegesen 15-ször kisebb az egy lakosra jutó nettó belföldi jövedelem, mint a leggazdagabb településeken. Szakértők szerint mivel ez a mutató a személyi jövedelemadó adatokból indul ki, nagy vonalakban egész jó képet adhat az országos életszínvonalbeli különbségekről. Cikkünkben megmutattuk a 10 legszegényebb magyar települést is, egy kis csavarral a végén.

Ez már messze nem a kispénzű hippik járgánya: teszten a Volkswagen négykerekű Pokémonja

Simán elmenne egy rajzfilmfigurának, egy töltéssel pedig 300-nál is több kilométert megy el: alaposan leteszteltük a Volkswagen legkülönlegesebb elektromos járművét, az ID. Buzz-t. A termetes kisbusz menőn néz ki, de most az is kiderül, hogy birkózik meg a szűk utcákkal. A tesztautónk árcédulája már a 37 millió forintot is átlépte, így ez nem a kispénzű hippik autója: ebben az árkategóriában már érzelmi alapon dönt a vásárló, a Buzz pedig ebben nagyon jó.

Működik az ősi trükk: így spórolnak az Aldi, Auchan, Lidl, Tesco kasszáinál az élelmesek 2023 őszén

Az elmúlt éveket a fogyasztói szokások állandó, gyakran rapszodikus változása jellemezte, az utóbbi egy évben viszont egyértelműen a spórolásé lett a főszerep. A tartósan magas infláció hatására a vásárlók elkezdték még inkább keresni az akciókat, hűségprogramokat, kuponokat, applikációkat és minden olyan lehetőséget, amin pénzt lehet megtakarítani a vásárlásoknál. Ezt most a legnagyobb hazai áruházláncok is megerősítették a Pénzcentrum kérdésére, és arról is nyilatkoztak, hogy hogyan tudnak jelenleg a vásárlók a legtöbbet spórolni az adott boltban.

800 ezres fizetéssel keres dolgozókat a MÁV: képzettség, tapasztalat sem kell

Durva létszámhiánnyal küzd a MÁV, és ez az egyik oka, hogy ismét mozdonyvezetőket toboroznak - ezt egy pillanatig sem tagadták, mikor erről kérdeztük őket. A feltételek első hallásra csábítóak lehetnek, de úgy tűnik, hogy az állami cég még nem tart ott a modernizációban, amely a fiatalok számára vonzó munkahellyé tehetné a vasutat. Márpedig a létszámot hamarosan gyorsan és hatékonyan pótolni kell, mert vészesen közeleg a vasutat évtizedeken át híven szolgáló dolgozók tömeges nyugdíjba vonulása. Mit kaphat az, aki 2023-ban mozdonyvezetőnek jelentkezik?

Címkék:
MÁV, magyarország, összefoglaló, penzcentrum, magyarok, idősek, heti összefoglaló, hírösszefoglaló, cikkek, gazdasági hírek,