Hivatalba lépése óta Trump több olyan intézkedést is hozott, amelyet a kriptoipar kitörő örömmel fogadott.
Már meghallgatható a Pénzcentrum Első Yard című podcast sorozatának új epizódja, amely Wáberer György, az egyebek mellett a Waberer's International logisztikai óriásvállalatot felfuttató üzletember karrierútját dolgozza fel.
Megjelent a Pénzcentrum Első Yard című podcast sorozatának új epizódja. Ez a rész a 2023-as 100-as lista 13. helyezettjének, a 132 milliárd forintos vagyonnal rendelkező Wáberer György karrierútjáról szól.
Az epizód már meghallgatható a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, valamint itt, a cikkbe illesztett lejátszóban is:
A műsorban egyebek mellett szóba került, hogy
- honnan indult Wáberer György,
- hogyan került a Volán TEFU-hoz, amely cég privatizálása alapozta meg a később Európa egyik vezető logisztikai cégévé fejlesztett Waberer's Internationalt,
- miilyen kihívásokkal szembesültek a Hungarocamion felvásárlásakor,
- miért Waberer's lett a két cégből kialakult vállalat neve,
- mire tanította őket az AIG New Europe Fund befektetése,
- hogyan befolyásolta a cég működését az EU-s csatlakozás,
- hogyan élték túl a 2008-as pénzügyi válságot,
- miért értékesítette 2016-ban a Waberer's-ben lévő tulajdonát, miért szállt vissza a vállalatba (Jellinek Dániellel párhuzamosan) 2020-ban, majd pedig miért adta el a részesedését 2023-ban a Tiborcz István által fémjelzett BDPST Zrt-nek,
- miért vágott bele a II. kerület Duna felőli látképét sokáig domináló korábbi SZOT-szálló torzójának eltüntetésébe,
- milyen személyes motivációk vezérelték a Waberer Medical Center, valamint a Waberer Alapítvány létrehozásakor, valamint hogy
- miért ült be 2023-ban a MÁV igazgatóságába.
Mi az az Első Yard?
Az Első Yard a Pénzcentrum podcast sorozata, olyan magyarokról szól, akik maradandót alkottak az üzleti életben. Minden részben egy vállalkozó, befektető vagy vállalati szakember karrierjét dolgozzuk fel. Az első évad első része Gerő Viktorról, a Vatera korábbi vezetőjéről szólt, a második rész a BiotechUSA-tulaj Lévai-testvérek, Bálint és Balázs sztoriját dolgozta fel, a harmadik részben Balogh Levente beszélt az életéről és a Szentkirályi történetéről, a negyedik részben Horváth Miklós, a Hungarocamion korábbi tulajdonosa volt a vendégünk, a ötödik részben Lantos Csaba befektető, a hatodikban részben Földvári Gábor vállalkozó, a hetedikben pedig Pados Gábor műkereskedő élet- és karrierútját dolgoztuk fel.
2022 őszén elindult a második évad, melynek első része Oszkó Péter kockázati befektető, ex-pénzügyminiszter karrierjét dolgozta fel, a második rész Futó Péterről, a Futureal csoport alapító-társtulajdonosáról szólt, a harmadik pedig az Axiál-tulaj Harsányi Zsoltról.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
2023 tavaszán kezdődött a harmadik széria, melynek első része Korányi G. Tamás befektető, korábbi gazdasági újságíró és médiatulajdonos karrierjét dolgozta fel, a második epizód pedig a Masterplast-vezér Tibor Dávidról szólt.
Címlapkép: Pénzcentrum / Stiller Ákos
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







