A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest.
360 milliárd forint volt a magyarországi Sberbank betétállománya a végelszámolás kezdetén. Mivel az OBA betétbiztosítása ebből csak 146,7 milliárd forintra vonatkozott, elmondható, hogy 213 milliárd forintra, a betétösszegek 60%-ára nem volt biztosítás. E betétek tulajdonosai május 3-áig élhetnek hitelezői igényükkel a végelszámolónál.
Azt már két hete elárulta az Országos Betétbiztosítási Alap, hogy a 100 ezer euró (korábbi árfolyamon 38,047 millió forint) alatti betétek, illetve részösszegek 146,7 milliárd forintot tettek ki, ennyi volt az OBA betétbiztosítási kötelezettsége, amiből nagyjából 112 milliárd forintot mára ki fizetett, 35 milliárd forintért pedig még nem jelentkezett a tulajdonosa. Az azonban nem volt ismert, hogy mennyi azoknak a betéteknek az összege, amelyekre nem létezett betétbiztosítás, mert 100 ezer euró feletti összegekről van szó.
A Portfolio kérdésére most a végelszámolást végző PSFN Kft. elárulta: a végelszámolás megindulásakor a Sberbank teljes betétállománya közel 360 milliárd forintot tett ki a végelszámolás kezdetén, ebből a vállalati betétállomány valamivel több mint 250 milliárd (12 ezer ügyfél) a lakossági betétállomány pedig kevesebb mint 110 milliárd forint (55 ezer ügyfél). Az OBA számaival összevetve mindez azt jelenti, hogy mintegy ezer vállalati ügyfél 188 milliárd forintjára és szintén közel ezer lakossági ügyfél 25 milliárd forintjára nem vonatkozott az OBA-kártalanítás.
A kártalanítás alá nem eső betétállomány tehát a teljes betétállomány 60%-át képviseli, de darabszám szerint az ügyfelek mintegy 3%-áról van szó. Az átlagosan bent ragadó (100 ezer euró feletti) összeg az érintett céges ügyfeleknél valahol 150-200 millió forint körül, a lakossági ügyfeleknél 25 millió forint körül lehetett. Az OBA 2022. március 3-ától március 18-áig végezte a betétesek kártalanítását. A betétek tőke- és kamatösszege után fő szabály szerint legfeljebb 100 ezer euró összegnek megfelelő kártalanítást fizetett, mely a kártalanítás kezdő napját megelőző napi MNB árfolyamon számolva legfeljebb 38 047 000 forint kártalanítási összeget jelentett.
Az ezen maximális kártalanítási összeget meghaladó vagy az OBA által nem biztosított betétkövetelésekre vonatkozó igényüket a betétesek a cégbíróság végelszámolás megindításáról hozott végzésének Cégközlönyben történő közzétételétől számított 60 napon belül jelenthetik be a végelszámolónak. A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága a Cégközlönyben 2022. március 4. napján közzétettevégzését, mely a Sberbank Magyarország Zrt. végelszámolásának megindítását rögzíti. A 60 napos határidő miatt a hitelezői igénybejelentés határideje 2022. május 3-a, ezen a napon kell legkésőbb postára adni az igénybejelentést.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A hitelezők igénybejelentésükre szolgáló formanyomtatványt az ezen az oldalon szereplő linkekről tudják letölteni. A hitelezői igény bejelentése díjmentes. A végelszámoló a hitelezői igénybejelentési határidő elteltét követő 15 napon belül a követelésekről jegyzéket készít, ezen belül külön kimutatja az elismert és a vitatott hitelezői igényeket.
A végelszámoló a hitelezőket a követelésük minősítéséről a hitelezői igénybejelentési határidő elteltét követő 45 napon belül értesíti. A hitelezői igénybejelentést az alábbi címre kell elküldeni: Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft, 1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78. I. em. A végelszámoló kéri, hogy a borítékon a következőket a „Hitelezői igénybejelentés – Sberbank” szöveg legyen feltüntetve.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








