Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó biztonsági őrként vállalt másodállást a budapesti bulinegyedben.
Bohózattá kezd változni a Quaestor-ügy tárgyalása, a bíróság sorra zárja ki a szakértőket, és már bírságol is – írja a Telex.
A lap információja szerint a pénzpiaci- és tőkepiaci szakértő határidőn túl hivatkozott szaktudásának hiányára, mire a bíróság kizárta az eljárásból és egymillió forint rendbírsággal sújtotta. A Telex azt is írja, tudomásuk szerint ez már a 8. eset, hogy a Quaestor-ügyben egy kirendelt szakértő végül nem ad használható szakvéleményt.
A lényeg, hogy a bíróság fajsúlyos pénzügyi és tőkepiaci kérdésekben várna szakértői segítséget, ezeket integrálná a vádiratba. De az igazságügyi szakértőkről sorra kiderül, hogy nem járhattak volna el. A főügyész közleménye szerint
- volt olyan szakértő, aki a kirendelés után 4 évvel később jelentett be elfogultságot;
- volt olyan szakértő a tárgyaláson, aki alapvető kérdésekre sem tudott adekvát választ adni,
- volt olyan szakértő, amely elfogultságra, leterheltségre és kompetencia hiányára egyaránt hivatkozva kérte kizárását.
A lap további értesülése szerint, a további esetek között olyan is akadt, amelyben a szakértőről kiderült, hogy a Postabank-ügyben volt vádlott, vagy éppen a Quaestor-ügy károsultja volt. Mint ismeretes, 2015 óta a nyolcadik olyan naptári évbe léptünk, amióta vizsgálják a hatóságok a Quaestor-ügyet, de még mindig nincs a vádat megalapozó szakértői vélemény.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







