Téves riasztás miatt állt a parkolás a Széchenyi téren, de két másik nagykanizsai helyszínen találtak azbesztet.
Új, veszedelmes kór leselkedik a magyarokra 2024-ben: csak egy módon lehet védekezni ellene
Hosszabb lett a szúnyogszezon Magyarországon a korábbi évekhez képest, emiatt számítani lehet új betegségek megjelenésére - adta ki a tájékoztatást kedden a Pécsi Tudományegyetem (PTE).
A közlemény szerint a PTE-n működő Virológiai Nemzeti Laboratórium betegségvektorokkal foglalkozó kutatócsoportja másfél évtizede követi nyomon a magyarországi csípőszúnyogok helyzetét, terjedését és az általuk hordozott betegségeket.
Kutatási eredményeik és megfigyelések alapján a szúnyogok jelenléte már nemcsak a tavaszi, nyári hónapok sajátja, az olyan inváziós fajok, mint a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog kikelése már februárban megfigyelhető, az ázsiai tigrisszúnyoggal pedig október végéig is lehet találkozni.
Ennek okai az enyhe telek mellett a házak tövében álló esővízgyűjtők, a kertekben sok helyen nehezékként használt gumiabroncsok, és az inváziós szúnyogok kedvelt telelőhelyeként szolgáló üvegházak, áruházi dísznövényosztályok temperált környezete - mutattak rá. Hangsúlyozták, hogy a tudományos eredmények és az európai tapasztalatok azt jelzik előre, hogy a következő években egyre inkább számítani kell a jelenség fokozódására és végül új betegségek megjelenésére is.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a jelenleg országosan alkalmazott kémiai ködöléses módszer alkalmatlan az inváziós fajok ellen, ráadásul komoly ökológiai veszteséggel is jár, melynek felméréséhez a kutatók a lakosság segítségét kérik a Rovar Piknik elnevezésű programban való részvétellel.
Kitértek rá, hogy a megoldás a kezünkben van: a lakosság rendkívül értékes adatokhoz juttathatja a kutatókat az olyan telefonos applikáció használatával, illetve közösségi tudományos programokban való részvétellel is, mint a Mosquito Alert applikáció vagy a Pécsi Szúnyog internetes oldal.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egyetlen elhanyagolt kertben több ezer csípőszúnyog kelhet ki és keserítheti meg a környéken élők mindennapjait, ezért a kertek tudatos rendezésével, a szúnyogbölcsők felszámolásával vagy biológiai kezelésével megelőzhető a szúnyogok inváziója - hívták fel a figyelmet.
Hozzátették: a kutatócsoport a Pécsi Szúnyog közösségi oldalon számos ismeretterjesztő anyaggal, hasznos tanácsokkal és környezetbarát megoldási javaslattal is segíti a lakosságot a hatékony védekezésben.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







