Amit a nőgyógyász nem mindig mond el: meddőségi kezelés után egyes rákos megbetegedések kockázata magasabb lehet. Ezzel az ingyenes appal te is utánanézhetsz, mi vonatkozik...
Komoly veszélybe került egy budapesti kerület államilag finanszírozott egészségügyi ellátása - erre pedig egy magánszolgáltató hívta fel a figyelmet.
Rövid időn belül már a második - államilag finanszírozott ellátást is nyújtó - magánegészségügyi szolgáltatótól érkezett jelzés azzal kapcsolatban, hogy az alacsony TB-finanszírozás miatt nem tudják tartani a szolgáltatást, vagy annak a minőségét - erről ír a Portfolio.
A 17. kerületben működő HT Medical Center meglehetősen szomorú hangvételű bejegyzést tett közzé, melyben arról írnak, hogy "eddig a saját Intézményünk kárára, erőnkön felül is próbáltuk fenntartani a közfinanszírozott ellátást – annak ellenére, hogy intézményünk 100 százalékban magánintézmény". Vagyis úgy látszik, hogy az állami támogatás lényegesen kisebb volt a vártnál. Ezt megerősítik ők is:
Az állami finanszírozás, amelyet a NEAK egy TB-s szakellátásért az intézménynek fizet, jelenleg már annyira kevés, hogy nem fedezi már a működő költségeinket sem, szinte az összes TB-s ellátást az intézményünk saját forrásból saját költség terhére finanszíroz, amelyet egyre kevésbé tudunk fenntartani
- folytatják a posztot.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kitértek arra is, hogy ha a jövőben az állam által biztosított finanszírozás érdemben nem változik, akkor teljesen eltűnhet az intézményből a közfinanszírozott ellátás. Felidézik azt is, hogy az elmúlt 2 évben számos alkalommal jelezték az illetékesek felé a kerületben kialakult problémát - mindeddig, úgy tűnik, eredmény nélkül.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







