Az Oxfordi Egyetem kutatói 70 ezer, hatvan év feletti amerikai felnőtt egészségügyi adatait elemezték egy hétéves időtávon.
400 millió adag, az Oxfordi Egyetemmel közösen fejlesztett COVID-19 elleni vakcina előállítását vállalja önköltségi áron a hazánkban is aktív AstraZeneca az Európai Vakcina Szövetségben (IVA) résztvevő országok lakosai számára, melynek kiszállítása 2020. év vége előtt megkezdődik - az erről szóló megállapodást szombaton írták alá.
A 2020. június 13-án megkötött megállapodással az Európai Vakcina Szövetség (IVA) célja, hogy felgyorsítsa a koronavírus elleni vakcina elérhetőségét minden olyan európai ország számára, mely részt kíván venni a kezdeményezésben. Az IVA elkötelezett abban, hogy Európában mindenki méltányosan hozzáférhessen a leendő vakcinához.
Ennek érdekében az AstraZeneca számos párhuzamos lépést tesz világszerte: folyamatosan bővíti gyártási kapacitását, és nyitott más vállalatokkal is az együttműködésre annak érdekében, hogy - nyereség nélkül - még a pandémia ideje alatt biztosítsa a vakcinát az emberiség számára.
A vállalat az Európai Vakcina Szövetséggel most aláírt megállapodáshoz hasonló szerződést kötött korábban - 700 millió adag vakcináról - az Egyesült Királysággal, az Amerikai Egyesült Államokkal, a Járványkészültségi és Innovációs Koalícióval és a GAVI Vakcinák és Immunizálás Nemzetközi Szövetségével. Emellett az indiai Serum Institute-tal további 1 milliárd adag utánpótlásáról egyezett meg, elsősorban az alacsony- és közép- jövedelmű országok számára. A teljes gyártási kapacitás ezzel jelenleg 2 milliárd adag vakcinát tesz ki.
Az Oxford Egyetem a múlt hónapban jelentette be az Egyesült Királyságban mintegy 10.000 önkéntes felnőtt bevonásával zajló, AZD1222 II/III-as fázisú klinikai vizsgálat elindítását. További késői fázisú vizsgálatok indulnak el számos más országban is.
Az AstraZeneca elkötelezett a klinikai program gyors végrehajtásában, és gyártási kapacitásának bővítésében, önként vállalva a kockázatot arra az esetre is, ha az Oxfordi Egyemmel közösen fejlesztett vakcina mégsem működne.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A következő 3-5 hónapban a vállalat az új koronavírust semlegesítő antitestek felfedezésére irányuló globális kutatási erőfeszítéseit is felerősíti a betegség előre haladtának megelőzésére és kezelésére szolgáló klinikai vizsgálatokkal. Továbbá, a vállalat gyorsan elkezdte új és meglévő gyógyszereinek a fertőzés kezelését célzó, COVID-19 betegségben szenvedő betegekben történő tesztelését.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







