Kiadták a riasztást: csúnya felhőszakadás érkezik, ezek a megyék nem ússzák meg
Az ország keleti részére felhőszakadás miatt adtak ki riasztást, zivatarok miatt pedig szinte egész Magyarország területére.
Az ország keleti részére felhőszakadás miatt adtak ki riasztást, zivatarok miatt pedig szinte egész Magyarország területére.
A záporok mellett helyenként zivatarok is kialakulhatnak, amelyeket rövid idő alatt jelentősebb (esetleg 20 mm-t meghaladó) csapadék, szélerősödés, kisebb méretű jég kísérhet.
A Duna mentén és a keleti tájakon elszórtan lehet zápor, zivatar vasárnap a déli óráktól - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ)
Több hullámban valószínű eső, zápor, zivatar kedden. A délies, majd az ország nyugati felén az északnyugatira forduló szelet többfelé kísérhetik élénk, erős lökések.
Komoly jégeső zúdult Pécsre és a környező településekre, sok helyen annyi jég esett, hogy a hólapátokat is elő kellett venni.
Az Északi-középhegység térségében, majd az Alföldön és a keleti megyékben is kialakulhat a záporok mellett néhány zivatar.
Északon-északnyugaton és intenzívebb gócok környezetében viharos széllökések is várhatóak. 4 és 10 fok között alakulhat a hőmérséklet.
A jövő héten folytatódik a nagyrészt napos, száraz őszi idő, bár kisebb záporok előfordulhatnak.
Szeles idővel indul október első hete: egyes helyeken akár 70 km/órát is elérheti, miközben elszórtan záporok alakulhatnak ki. A hét második felében azonban megérkezik a jó idő.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint már szerdán az ország több részén kialakulhat zápor, néhol zivatar.
Reggel még többfelé, délelőtt a délkeleti országrészben még esős idő várható, majd ahogy az ország többi részén, arrafelé is záporok, zivatarok alakulhatnak ki.
A jövő héten lassan melegszik az idő, a hőmérséklet csúcsértéke a hét első felében 23-29 fok között várható a hűvös hajnalok ellenére.
Nem tér vissza a kánikula szeptember első napjaiban, de ma éjjel a Dunántúlra kiadósabb csapadék érkezhet.
A meteorológiai ősz első napjaiban tovább mérséklődik a meleg, többfelé csak 20 fokig emelkedik a hőmérséklet és több helyen záporok, zivatarok is várhatók.
Az egész országban érvényben lesz a veszélyjelzés. Mutatjuk mekkora az esély a csapadékra.
Végérvényesen visszatért a kánikula. Napközben akár 33 fok is lehet.
Július 10-re, vasárnapra figyelmeztető előrejelzést adtak ki 10 megyére.
Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.
Csütörtökön a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 fok között alakul. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő.
A zivatarok mellett helyenként még felhőszakadás, jégeső is lehet.